értékőrzés

2021.06.15. 14:20

Kétszer annyian indultak a Hungarikum 2021 pályázaton, mint tavaly

A jelentkezők három célra pályázhattak: nemzeti értékek bemutatása, települések tájegységi értéktárának létrehozása, népi kézműves értékek bemutatása a divatban.

A 930 millió forintos keretösszegű Hungarikum 2021 pályázatra 925 pályázat érkezett, együttesen 3 milliárd forintos támogatási igénnyel, közülük 342 nyert támogatást – jelentette be Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón Budapesten kedden.

Kiemelte: a hungarikumok megőrzésére odaítélt támogatási összeg 100 százalékát előre kifizetik a nyerteseknek.

Nagy István elismerően beszélt arról, hogy kétszer annyian pályáztak, mint tavaly. Ilyen sok önkormányzat, civil szervezet és egyéb intézmény kíván foglalkozni az értékek megőrzésével – mondta.

A jelentkezők három célra pályázhattak. A nemzeti értékek bemutatására – például kiadványokon, filmeken, rendezvényeken keresztül – 1 millió forint és 4 millió forint közötti összeget igényelhettek; települések tájegységi értéktárának létrehozására együttesen 15 millió forintot, a népi kézműves értékek bemutatására a divatban pedig 250-500 ezer forintot – ismertette.

Az agrárminiszter felidézte, hogy tavaly csaknem 1 milliárd forint összegű támogatást nyertek a Hungarikum pályázaton részt vevők, a keretet akkor 750 millió forinttal megemelte a kormány; ezen felül 50 millió forint értékű egyedi támogatásról is döntés született. Hozzáfűzte: így 2020-ban az eredetileg előirányzott forrás háromszorosát sikerült odaítélni.

Nagy István emlékeztetett arra, hogy a Hungarikum törvény nem a múltba révedésről, hanem a folyamatos építkezésről, a régi alapokra támaszkodó megújulásról szól.

A tárcavezető szólt arról, is, hogy a világjárvány leküzdése után nemcsak a gazdaságot kell újraindítani, hanem szellemi fellendítésre is szükség van, továbbra is értéket kell „menteni és teremteni”.

V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kézműves értékek megjelenítésére a divatban 60 pályázat érkezett, amelyek közül 44 nyertes került ki.

Az újragondolt népi motívumok a ruhákon mindenkinek szólnak, nem csak egy zárt, belterjes közösségnek, ahogy sokan a viseletben járókra gondolnak – hangsúlyozta a miniszteri biztos.

A korábbi pályázatokon nyert jó gyakorlatok közül V. Németh Zsolt kiemelt például egy kiadványt Vas megye madarairól és a kuvasz magyar kutyafajtáról írt könyvet. A 2021-es pályázatok közül megemlített egy olyan programot, amelyen keresztül gyerekeknek szánt vetélkedőkkel és műhelyfoglalkozásokkal népszerűsítik a helyi értékeket, továbbá beszélt olyan kezdeményezésekről is, amelynek célja a régi ízek felelevenítése vagy a régi értékeket megismertetése családi vetélkedőkön keresztül.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget