Járvány

2021.04.05. 07:08

A magyar gazdaság 2020-ban ellenállóbbnak bizonyult az Európai Unió átlagánál

A 2021-es költségvetési törvény szükséges módosítási javaslatát a kormány a tavaszi ülésszakban tárja az Országgyűlés elé.

A járvány idején meghozott gazdaságvédelmi intézkedések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország államadósságának bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya 2020-ban mintegy 80,4 százalékponton teljesült – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatsorából – hívta fel a figyelmet közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).

A költségvetés tavaly is maradéktalanul biztosította a járvány elleni védekezéshez és a gazdaságvédelemhez szükséges forrásokat. A KSH csütörtöki adatai szerint a meghozott intézkedések következtében a központi költségvetés GDP-arányos hiánya végül 8,1 százalékon alakult 2020-ban. Mindezzel a magyar gazdaság ellenállóbbnak bizonyult az uniós átlagnál – hangsúlyozza a minisztérium.

A közlemény emlékeztet, hogy a KSH évente két alkalommal – tavasszal és ősszel – küldi meg az uniós statisztikai hivatalnak a kormányzati szektor két kiemelt mutatójának, a kormányzati szektor hiányának és adósságának alakulását. A magyar adósságmutató 2012 óta évről évre folyamatosan csökkent, 2019-ben pedig 65,5 százalékpontra mérséklődött a 2010-es 80 százalék fölötti értékről. Bár a koronavírus-járvány a magyar gazdaságot is súlyosan érintette, a jelenlegi 80,4 százalékos államadósság messze elmarad az Európai Unió előreláthatólag 90 százalék feletti átlagától – tették hozzá.

Az államháztartási hiány tavaly a GDP 8,1 százalékát érte el, amely előreláthatólag megfelel az Európai Unió átlagának. A járványügyi- és gazdaságvédelmi intézkedések forrásait maradéktalanul biztosította a költségvetés, így az emberi életek védelmének és a gazdaságvédelemnek pénzügyi akadálya nem lehetett.

A tavalyi költségvetés lehetővé tette egyebek mellett az egészségügyi célú eszközbeszerzések és infrastrukturális fejlesztések finanszírozását, ahogy az egészségügyi dolgozók egyszeri, 500 ezer forintos juttatását is. 2020-ban jelentős forrás jutott a Családvédelmi akcióterv támogatására, valamint a hazai fejlesztési kiadások közül a Modern városok program és a Magyar falu program beruházásaira is.

A koronavírus-járvány elleni védekezés és a gazdaság újraindítása kiemelt fontossággal bír, ezért a 2021-es költségvetés is maradéktalanul biztosítani fogja a szükséges forrásokat. A 2021-es költségvetési törvény szükséges módosítási javaslatát a kormány a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés elé tárja – erősítette meg közleményében a Pénzügyminisztérium.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában