Statisztika

2021.01.14. 15:00

Tavaly 2019-hez képest átlagosan 3,3 százalékkal nőttek az árak

Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.

A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3, 2020-ban pedig az előző évhez képest átlagosan 3,3 százalékkal nőttek – írta a Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal közlése alapján.

Az adatokból kiderül, hogy

tavaly a legnagyobb mértékben az élelmiszerek drágultak, 7,2 százalékkal.

A szeszes italok, dohányáruk ára 6,9, a szolgáltatásoké 2,9, a tartós fogyasztási cikkeké 1,4,

a háztartási energiáé 0,3 százalékkal nőtt.

A ruházkodási cikkek ára átlagosan nem változott, az egyéb cikkeké 0,9 százalékkal mérséklődött. A statisztikai hivatal jelezte azt is, hogy a fogyasztói árak a nyugdíjas háztartásoknál átlagosan 3,8 százalékkal emelkedtek.

Ha a tavaly decemberi számokat hasonlítjuk össze 2019 decemberével, akkor a következőket látni: az élelmiszerek ára 4,9, ezen belül az étolajé 13,7, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 11,8, a cukoré 11,7, a munkahelyi étkezésé 10,2, a párizsi, kolbászé 7,8, a liszté 6,8 százalékkal emelkedett. A sertéshús ára 3,9, a baromfihúsé 0,9 százalékkal csökkent. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 8,8, ezen belül

a dohányáruk 14,4 százalékkal drágultak.

A tartós fogyasztási cikkekért 2,8 százalékkal többet,

a járműüzemanyagokért 4,5 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

– Decemberben az infláció a várakozásoknak megfelelően alakult. Érdemi lassulás következett be az élelmiszerek áremelkedésében, az azonban továbbra is viszonylag gyors, öt százalék körüli – kommentálta az adatokat Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője. Jelezte: az áremelkedést felfelé hajtja a gyenge forintárfolyam, míg fékezi a bizonytalan belső kereslet és az alacsony importált infláció.

– Tavaly az pénzromlás üteme összességében kismértékben a jegybanki cél fölött, de a célsávon belül alakult.

Hasonló folyamatokra számíthatunk 2021-ben is, amikorra 3,5 százalékos inflációt valószínűsítünk,

figyelembe véve a bázishatásokat is, azaz az olaj árának 2020 tavaszán tapasztalt bezuhanását. Az infláció célsávon belül maradásához azonban szükséges a forint árfolyamának stabilitása, esetleg kismértékű erősödése – tette hozzá a Századvég szakértője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában