Ország-világ

2020.10.23. 09:04

Várják a szigorúbb intézkedést a boltokban

A vásárlókkal közvetlen kapcsolatba kerülő munkavállalók a korábbi intézkedések mellett nagyobb biztonságban érezték magukat.

Debrecen, 2020. június 3. A COVID-19 járvány gyengülésére reagáló könnyítések és a tavaszi zöldségek, gyümölcsök iránti érdeklődés hatására élénkül a debreceni Nagypiac forgalma, ahol kofák, őstermelők és szakboltok kínálják a portékát. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Oláh Tibor

A járványügyi védekezés szabályainak további szigorítását szorgalmazzák az üzletekben, áruházakban, plázákban dolgozók, mivel az országos fertőzöttség terjedésével meredeken megugrottak a napi tömeges fogyasztásban helytálló munkavállalókat fenyegető kockázati tényezők – közölte a Magyar Nemzettel Bubenkó Csaba.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke elmondta, hogy a tavaszi korlátozások alapján úgy érzik az érintettek, az első hullám legmagasabb esetszámait már meghaladó mostani járványban kritikus a bolti helyzet.

A vásárlókkal műszakonként többször vagy folyamatosan közvetlen kapcsolatba kerülő munkavállalók a korábbi intézkedések mellett nagyobb biztonságban érezték magukat, de, mint mondta, nemcsak ők, hanem a vásárlók is – az aggodalmakra az elnök szerint az is ráerősít, hogy az influenzaszezon közeledtével felfutó tendenciát mutat a covidhullám is.

Egyes korosztályokban most is fokozott a veszély a koronavírus-fertőzésre, ezt nem szabad elfelejteni. Mivel az őszi hullámban nem korlátozzák a szabad mozgást, vásárlást, néhányan még mindig hajlamosak könnyelműen venni, hogy tavaszhoz képest sokkal inkább jelen van a vírus minden nyilvános helyen, sőt, otthon is. Az ugyan hetek óta megfigyelhető, hogy az idősebbek inkább a délelőtti órákat választják a nyugodt, tömegmentes vásárlásra, a pénteken kezdődő iskolai őszi szünet viszont megint fordíthat egyet a fogyasztási szokásokon, amire ilyen gyorsan változó időkben érzékenyen reagál a kiszolgálói oldal – fogalmazott a szakszervezet vezetője.

Hozzáfűzte, hogy a novemberig tartó szünidőben otthon maradó gyerekek más felügyelet híján a szüleikkel együtt járhatnak majd bevásárolni, amihez a maszkot a hat évnél idősebbeknek már kötelező viselni.

„Bevált a maszkrendelet, a szigorú ellenőrzési rendszer. Naponta jelenti az operatív törzs, hogy hány embert vontak eljárás alá a mulasztások miatt, és bírságolnak, ha a szabálysértés jellege megkívánja azt. Arra is hallottunk több példát, hogy a kereskedelmi vállalkozást figyelmeztették a szigorúbb rend betartatására, ami ugyanakkor nem fajulhat el a rettegett üzletbezárásig” – emelte ki Bubenkó Csaba.

Úgy folytatta: feltéve, ha a munkáltatók és a dolgozók egyetlen percre sem feledkeznek meg a kötelezettségeikről, és szükséges esetben szigorúan, – nem a vásárlótól várható bevétel, vagy a főnök által beígért büntetőlevonás szempontjából – szabályosan járnak el és a rendelet elvárása szerint kitiltják a boltból a maszk nélküli vásárlót.

A szakszervezet elnöke szerint ezzel együtt a maszkviselés és a védőtávolság figyelembe vétele, az alapvető higiénés eljárások követése mellett legalább a nagyobb embertömegek gyakori cserélődésével járó helyeken, például tipikusan a napi fogyasztási cikk-üzletekben megfontolandó lehet a romló víruskörülmények elleni újabb intézkedés.

„Az országos ellátási lánc azon szereplői, akik a pénztárakban, az ügyfélszolgálatokon, a pultok mögött, polcok között, vagy éppen a raktárakban, a logisztikai bázisokon, a szállító járművekben, valamint az online kiszolgálásban dolgoznak, a járványidőszakban nagyon fontos közreműködők. Mégpedig abban, hogy ahogy tavasszal, a helyzet fokozódásával se tapasztaljanak semmi fennakadást a vásárlók. Már bizonyítottak, akikre az év végi ünnepi bevásárlási szezonban még nagyobb szükség lesz, noha sokan közülük már most hajszoltak, elfogytak a szabadságaik és folyamatos nyomást jelent számukra, hogy egész nap maszkban vannak, mégis, nagyobb a megbetegedésük esélye. Erre is gondolni kell már most” – hívta fel a figyelmet Bubenkó Csaba.

Zárva vannak a boltok

Nemzeti ünnep lévén pénteken mindenütt zárva tartanak a kereskedelmi üzletek, kivétel azok, amelyeket jogszabályban határoznak meg, például a benzinkutak shop-jai, pályaudvarok boltjai egyes dohányboltok. Van olyan áruházlánc, ahol az otthoni internetes élelmiszerrendelés is szünetel október 23-án, amikor a trafikok, kisebb vegyesboltok akkor lehetnek nyitva, ha nem az alkalmazott végzi a munkát, hanem a tulajdonos, üzemeltető. Csak egy napra módosul a megszokott bevásárlási rend: szombaton és vasárnap már a hagyományos nyitva tartás szerint várják a vásárlókat az egységek, piacok és valamennyi szolgáltató.

Borítókép: 2020. június 3. A COVID-19 járvány gyengülésére reagáló könnyítések és a tavaszi zöldségek, gyümölcsök iránti érdeklődés hatására élénkül a debreceni Nagypiac forgalma, ahol kofák, őstermelők és szakboltok kínálják a portékát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában