2020.08.14. 10:30
A vállalkozások talpra állását segítő újabb támogatások jöhetnek ősszel
A közjegyzői díjak csökkentése, a munkahelyvédelmi támogatások meghosszabbítása és újabb, a gazdaság és a vállalkozások talpra állását segítő intézkedések bevezetése is szerepel azok között a javaslatok között, amelyekről még augusztusban egyeztet a kormány a szociális partnerekkel
A munkaadói érdekképviseletek és a kormány augusztus második felében folytatja az egyeztetéseket a járvány okozta kedvezőtlen hatások mérsékléséhez szükséges további intézkedésekről – mondta a Magyar Nemzetnek Perlusz László. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára példaként említette, hogy
javaslataik között szerepel a közjegyzői díjak csökkentése,
amelyre nyitottak voltak az érintett minisztériumok. A várható könnyítések közül kiemelte még a már elnyert közbeszerzések előre hozott fizetési ütemezését.
A VOSZ főtitkára jelezte azt is, hogy mind a munkáltatók, mind a szakszervezetek javasolják
a munkahelyvédelmi bértámogatás meghosszabbítását jövő év elejéig.
Elmondta, hogy ősszel születhet döntés a Munka törvénykönyvének módosításáról, rugalmasabbá téve a távmunka szabályozását, megkönnyítve az otthoni munkavégzés lehetőségét. Ezt a szakszervezetek és a munkáltatók egyaránt támogatják – mondta Perlusz László.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Magyar Nemzetnek azt emelte ki, hogy
az egyes iparcikkeket, ruházatot árusító üzletek újabb jelentős forgalomcsökkenésre számíthatnak, ha a járvány terjedése ismét felgyorsul.
A kereskedelemben a csökkentett munkaidős foglalkoztatás nem elegendő, ha be kell zárnia egy-egy üzletnek, ezért további, területenként célzott segítségre lenne szükség – mondta.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg