Járvány

2020.08.19. 10:59

Nem álltak le a kormányzati beruházások

A koronavírus miatt a határok részleges lezárása, a megbetegedések és a korlátozások is hátráltatták az állami fejlesztések kivitelezését, ám egy kivétellel nem volt szükség a projektek leállítására.

Az állami beruházások kivitelezései valamelyest lassultak a koronavírus-járvány miatt, de nem álltak le, a határok részbeni lezárása erősen akadályozta az áruk és a munkaerő áramlását, a határ menti komáromi híd esetében a megvalósítást is – közölte a Világgazdasággal Mager Andreának, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek (NVTNM) a sajtóosztálya.

A cégek működési költségei a járvány terjedésének megelőzésére és a védekezésre fordított költségekkel emelkedtek, voltak ebből a szempontból érzékenyebb és kevésbé érzékeny területek.

Az NVTNM kérdésünkre hangsúlyozta: a járvány gazdasági következményeit a kormány nem az állami beruházások leállításával, ellenkezőleg, azok növelésével kívánja kivédeni, a gazdaságvédelmi akcióterv keretében több eszközzel is segítik az állami és a piaci munkahelyteremtő beruházások folytatását és újak indítását.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint már az idei első negyedévben 11,7 százalékkal csökkentek a költségvetési szervek beruházásai az előző év azonos időszakához képest.

A hitelkiváltások és a forgóeszközhitelek arányának emelkedése arra utal, hogy visszaesett a beruházási kedv – mondta a lapnak Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

A bruttó hazai termék (GDP) második negyedéves tetemes csökkenésében felhasználási oldalon az elmaradó fejlesztéseknek is lehetett szerepük, ám elsősorban a külkereskedelem és a fogyasztás visszaesése nyomhatta le a GDP-t. A szakértő hozzáfűzte: a gyors talpra állás viszont a beruházási ráta csökkenését okozhatja 2020 harmadik, illetve negyedik negyedévében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában