emelés

2019.12.19. 10:45

Ennyivel vihetnek többet haza a dolgozók jövőre

Várhatóan nem kötnek új megállapodást a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek, így jövőre is nyolc-nyolc százalékkal emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege a 2018 végén megkötött, kétéves egyezség értelmében.

Budapest, 2016. szeptember 10. Tzezer s hszezer forintos bankjegyek egy pnztrcban. Magyarorszg ma is hivatalos fizeteszkzt, a forintot, 70 vvel ezeltt, 1946. augusztus elsejn vezettk be. A pengt felvlt j pnz nevt I. Kroly trtnelmi aranyforintjrl kapta. MTVA/Bizomnyosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasznl! Ez a fot nem a Duna Mdiaszolgltat Zrt./MTI ltal ksztett s kiadott fnykpfelvtel, gy harmadik szemly ltal tmasztott brminem klnsen szerzi jogi, szomszdos jogi s szemlyisgi jogi ignyrt a fot ksztje kzvetlenl maga ll helyt, az MTVA felelssge e krben kizrt.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Faludi Imre

Jövőre is 8 százalékkal emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege – értesült a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, hogy a kormány év végéig csak abban az esetben hívja össze a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülését, amennyiben a képviseletek ezt maguk kezdeményezik, mert álláspontja szerint a szociális partnereknek kell egyezségre jutniuk.

A 2020-as minimálbérek pontos összegét várhatóan a december utolsó napján megjelenő Magyar Közlönyben hirdetik ki. A lap számításai szerint

a minimálbér bruttó 161 ezer forintra, míg a középfokú végzettséghez kötött, a kötelező legkisebb keresetűek érdemi többségét adó bérminimum bruttó 210,6 ezer forintra nőhet.

Hiába teljesített a vártnál jobban a magyar gazdaság, a munkáltatói érdekképviseletek nem kívánnak eltérni a korábbi megállapodástól.

Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a Magyar Nemzetnek megerősítette, nem kívánnak új alkut kötni a szakszervezetekkel, mert a szakértői előrejelzések világgazdasági szinten a növekedés visszaesésével számolnak, és ennek hatására a magyar gazdaság növekedése jövőre négy százalék körüli szintre mérséklődhet az idei évre várható 4,8-5 százalékról.

„Továbbra is folyik a verseny a képzett munkaerőért, emiatt pedig a piacképes cégek jóval nagyobb mértékben emeltek eddig is a fizetéseken. Ugyanakkor a kis- és középvállalkozásoknak a kötelező nyolcszázalékos emelés még nem jelent komoly kockázatot” – emelte ki Perlusz László.

Úgy látja, hogy a tavalyi megállapodás megváltoztatása a közszféra kiadásait növelné meg elsősorban, és így az további karcsúsításra szorulna. A főtitkár hozzátette: a cégek szakemberigénye nem mérséklődik, ezért a képzett dolgozók megtartása a minimálbérektől függetlenül nagy béremeléseket generál.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke azt mondta, hogy idén a minimálbérek emelkedése jelentősen elmaradt a versenyszféra bruttó 12 százalék körüli átlagos bérnövekedésétől, ráadásul a főbb gazdasági mutatók is jobbak a vártnál, ezért a szakszervezeti oldal elfogadhatatlannak tartaná a két számjegyű felzárkóztatásnál kisebb mértéket.

Kiemelte: a vállalati szféra adatait figyelembe véve a konföderáció a bérajánlás 12-15 százalékra emelésére is javaslatot tesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában