Termelői összefogás

2019.03.11. 06:39

Tönkretehette volna a hazai tojáságazatot egy német nagyberuházás

Termelői összefogással és a helyben lakók közreműködésével megakadályozták, hogy Vas megye több településén óriás tojótyúkfarmokat hozzon létre egy német befektető; a beruházások tönkretehették volna az egész hazai tojáságazatot.

Földes, 2018. június 4. Joó Mária baromfigondozó elõválogatást végez. A Földesi Rákóczi Mezõgazdasági Kft. baromfi ágazatában évente 44 millió darab tojást állítanak elõ, amelynek 50 százalékát áruházláncokban, a fennmaradó hányadot pedig piacokon, boltokban és cukrászdák számára értékesítik S, M, L, XL méret szerint válogatva. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA

Fotó: Oláh Tibor

Kertész Tamás, a Farm Tojás Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: egy éve váltak ismertté a beruházási tervek, amelyekkel a Vas megyei Mikosszéplakon 900 ezer tyúk tartására alkalmas tojófarmot hozott volna létre a német befektető – írta hétfői lapszámában a Magyar Nemzet. A tojáságazati szereplők információgyűjtései nyomán az is kiderült, hogy a mikosszéplaki létesítmény mellett még két másik telepet terveztek: Mezőörsön egy 450 ezres, Kenyeriben tíz hektáron egy 900 ezres állományú telepet kívántak létesíteni.

Összesen tehát 2,25 millió tojótyúkkal terveztek, ami több mint Magyarország jelenlegi nagyüzemi tojótyúk-állományának a fele.

Az ügyvezető kiemelte: a beruházások megvalósulása a hazai, jellemzően kis- és közepes termelőket gyakorlatilag tönkretette volna, mivel a jelenlegi nagyüzemi termelésben megközelítőleg négymillió tojótyúkot tartanak, a hazai tojásfogyasztás 75-80 százalékát fedezve.

Az ügyvezető a lappal közölte, hogy a Farm Tojás-csoport kivásárolta a beruházások megvalósítására és a tojófarmok működtetésére létrehozott Duna Tojás Kft.-t, valamint a telepeknek szánt területeket is.

A Magyar Nemzet cikkében felidézik, hogy a beruházások mögött az a Stefan Pohlmann áll, akinek apját, Anton Pohlmannt korábban Németországban és az Egyesült Államokban is eltiltották a nagyüzemi állattartástól. Pohlmannék 2000-ben már szerették volna megvetni a lábukat a magyar piacon, akkor a Tolna megyei Szedres, Bikács és Kajdacs térségében terveztek egy többmilliós állományú tojótelepet létrehozni. A beruházás azonban – többek között a helyiek ellenkezése miatt – végül meghiúsult.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában