fizetések

2019.03.14. 13:30

Kiderült, kik keresnek a legtöbbet Magyarországon

Bruttó kilencszázezer is lehet a szoftverfejlesztők kezdő bére, az adótanácsadóknál ennek a fele a plafon.

Forrás: Shutterstock

Fotó: puhhha

Az éves bónuszok és a teljesítménybérezés miatt magasabb a pénzügyi területen dolgozók havi keresete az IT-szektorban mérthez képest, míg a rendszeres bérezés közel azonos a két ágazatban – mondta a Világgazdaságnak Horváth András, a Takarékbank elemzője. Az informatikai területeken nem jellemzők a bónuszfizetések, míg a banki, biztosítói alkalmazottak nagyobb részénél – különösen az ügyfélkapcsolati, értékesítési és treasuryterületen – három-, négy-, sőt akár hathavi bónusz is elképzelhető. Hozzáfűzte:

az IT-szektor bérei gyorsan emelkednek, így nem lenne meglepő, ha néhány éven belül letaszítanák a képzeletbeli trónról a pénzügyi kereseteket.

A piaci kereslet törvényszerűsége miatt fog bekövetkezni a helycsere a fizetési lista élén – hangsúlyozta a Takarékbank elemzője.

A pénzügyi szektor számottevő részében többen dolgoznak, mint amennyire szükség van, és számos munkakört automatizációval, digitalizációval válthatnak ki, ezért nagyobb bérfelhajtó erő sincs az ágazatban.

Horváth András aláhúzta: az informatikai területen viszont ezzel ellenkező folyamatok figyelhetők meg,

a gazdaság minden szintjén és szektorában egyre nagyobb a kereslet irántuk, így a bérek is gyorsabban emelkedhetnek.

A konkrét szakemberek bérét vizsgálva egyértelműen lehagyta már az IT-sek bére a pénzügyi szakemberekét – közölték a Grafton Recruitment sajtóosztályán. A Központi Statisztikai Hivatal adatai ugyanis a teljes szektor bérét vizsgálják, ebben a támogató alkalmazottak – könyvelők, bérszámfejtők, asszisztensek, recepciósok – keresete is benne van, ami torzítja az adatokat, ugyanakkor a bankoknál, biztosítóknál is dolgoznak informatikusok, ami tovább bonyolítja a helyzetet.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában