rekord év

2019.02.26. 16:53

Több mint 190 ezer autó készült tavaly a kecskeméti Mercedesnél

A teljes magyarországi értékesítés megduplázódott 2015-höz képest.

A Mercedes autók gyártója, a stuttgarti székhelyű Daimler AG tavaly világszerte 3,4 millió járművet adott el 2018-ban –közölte a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a vállalat kedden tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

Jörg Schmidt szerint a globális forgalomból a Mercedes-Benz Hungária Kft. kiemelkedő részesedést ért el, hiszen – mint fogalmazott -

még sosem volt olyan év, amikor a magyar piacon 4 ezernél több személyautójuk kelt el. Különösen sikeres volt 2019 utolsó 4 hónapja, ráadásul a haszongépjárművek eladása is bővült.

A Mercedes-járművek teljes magyarországi értékesítése 2015 óta megduplázódott, ezzel elérte a válság előtti szintet, az árbevétel tavaly 7 százalékos bővüléssel 108 milliárd forintra nőtt. A magyarországi leányvállalat vezetője főként az értékesítési hálózatnak tulajdonítja az eredményeket.

Hozzátette, hogy

a magyar piacon elkelt Mercedesek negyede a kecskeméti gyárban készült.

Jörg Schmidt arra számít, hogy az idén a Daimler értékesítése világszinten enyhén bővül. Várakozása szerint Magyarországon 2019-ben is a személygépjárművek eladása lehet a legsikeresebb, 18 százalékos bővüléssel 160 ezer Mercedes-autó állhat forgalomba. A magyarországi leányvállalat vezetője szerint az idén 5,7 százalékos eladási részesedést elérő elektromos autók forgalma is jelentősen bővülhet a következő években. Várakozása szerint

az autózás következő éveit az eletromobilitás mellett a virtuális hálózatba kapcsolt vezérlés, az automatizált vezetési funkciók és a járműhasználat új modelljei, a megosztásos közlekedés határozzák meg.

Josip Niksic, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója sikeres évnek nevezte a 2018-ast mind az előállított minőséget, mind a mennyiséget tekintve. 3,4 milliárd forintból felépült a Mercedes 8 ezer négyzetméteres oktatási központja, szeptemberben pedig elkészült az egymilliomodik autó is a termelés 2012-es indulása óta – emelte ki. Utóbbi – tette hozzá – már az A-osztályú Mercedesek egyike volt, egy hete pedig megkezdődött a Mercedes CLA gyártása is a magyarországi üzemben. Első példánya új-zélandi vevőhöz kerül.

A Mercedes-Benz 2008 júniusában jelentette be a kecskeméti gyár létesítését. A beruházás 29,7 milliárd forint állami támogatást kapott képzési hozzájárulásként és adókedvezményként. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2017-ben is több mint 190 ezer autót gyártott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában