Információbiztonság

2018.10.24. 10:50

Az MNB nevében küldtek e-mailt az adathalászok

A csalók így próbálnak banki azonosítókat, pénzt szerezni magyar magánszemélyektől.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevével visszaélve küldtek leveleket ügyfeleknek az adathalászok – hívta fel a figyelmet az MNB szerdán kiadott közleményében.

Az ügyfelek jelzései alapján több esetben tapasztalták, hogy ismeretlen csalók hamis elektronikus leveleket küldenek ki megtévesztően az MNB nevében, vagy annak „elvárásaira” hivatkoznak.

Ehhez hasonló megtévesztő csalási kísérlet legutóbb 2016 decemberében történt – írják a közleményben.

A mostani levelek egy részénél a feladók nagy összegű pénz rövidesen várható érkezéséről – ebben az esetben jelentős „örökségről” – értesítik a címzetteket. Az átutalás feltételeként a feladók az MNB számára – például a várható átutalások eredetének igazolására, bizonyítására – az ügyfelek saját banki azonosítóit, illetve pénzt kérnek rövid határidővel. A levelek másik típusa szerint az MNB éppen azért kéri el az ügyféladatokat, hogy könnyebben felderíthesse a jövőben az ügyfelet érintő esetleges csalási kísérleteket – írták.

A közlemény szerint

ha az ügyfelek az üzenetekre esetleg gyanútlanul válaszolnak, annak a súlyos kockázatnak tehetik ki magukat, hogy a megszerzett azonosítók révén a csalók pénzt emelhetnek le bankszámlájukról.

Hangsúlyozzák, az MNB soha nem küld ilyen tartalmú leveleket, nem kér bankszámla, bankkártya adatokat, nem végez fogyasztói átutalással összefüggő ügyintézést, azzal kapcsolatos információt e-mailben nem igényel.

Az MNB közölte, ilyen esetben ismeretlen tettes ellen, csalás gyanúja miatt, büntető feljelentést tesz az illetékes nyomozó hatóságnál.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában