adózás

2018.09.06. 14:29

Hamarosan félmillió adózónak küld értesítőt a NAV

Azok számíthatnak értesítésre, akiknek legalább ötezer forint tartozása vagy túlfizetése van.

A NAV közlése szerint a kivonat elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt, azaz mennyit kell fizetni, illetve mennyit igényelhet vissza.

Adószámla-kivonatot csak az kap, akinek legalább egy adónemben ötezer forintnál több tartozása, vagy túlfizetése van a tavaly december végi adatok szerint

- jegyezték meg.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a kivonat mellett az adózó késedelmipótlék-értesítőt is találhat a postaládájában amennyiben fizetési kötelezettségét tavaly nem vagy csak késedelmesen teljesítette, és emiatt ötezer forintot elérő pótléka keletkezett.

Akik tartoznak, illetve késedelmi pótlékot kell fizetniük,

kötelezettségeiket többféle módon is rendezhetik: csekken, átutalással, bankkártyával, vagy esetleges többletük átvezetésével

- olvasható a közleményben. Ebben arra is kitérnek: túlfizetés esetén a 1817-es nyomtatványt kell benyújtani a visszaigényléshez.

Fontos tudni, hogy akik úgynevezett elektronikus bevallók, tehát kötelező a netes felületet használniuk, továbbá akik önként választják a kapcsolattartás elektronikus útját, adószámlájukat is elektronikusan követhetik, nem kapnak papíralapú értesítést.

A NAV azt tanácsolja, hogy az adószámla-kivonatot, illetve a pótlékértesítőt mindenki hasonlítsa össze a saját nyilvántartásával. Eltérés esetén észrevételt tenni személyesen az ügyfélszolgálatokon, telefonon, a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerén (ÜCC) keresztül vagy írásban lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában