Hazai gazdaság

2018.09.18. 08:48

Egyre többször vásárolnak kártyával a magyarok

Továbbra is dinamikusan nő a bankkártyás vásárlások értéke és száma Magyarországon, ami nagy részben az érintős technológia gyors terjedésének köszönhető. Növekedett a második negyedévben a kibocsátott kártyák és a bankszámlák száma is.

Változatlanul gyors ütemben növekszik a bankkártyás vásárlási forgalom Magyarországon, miközben az elfogadói hálózat is egyre fejlettebb – írja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) most közzétett statisztikáira hivatkozva a Világgazdaság. A jegybank adatai szerint a belföldi üzletekben a második negyedévben végrehajtott vásárlási tranzakciók értéke meghaladta az 1335 milliárd forintot, ami 25,2 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Hasonló ütemben, 25,4 százalékkal emelkedett a belföldi vásárlási tranzakciók darabszáma is, és 190,5 milliót ért el az április elejétől június végéig tartó időszakban.

A vásárlási forgalom emelkedésében meghatározó szerep jutott az érintéses technológia terjedésének: az érintőkártyás vásárlások volumene több mint másfélszeresére, 823,8 milliárd forintra emelkedett egy év alatt.

Ebben persze jelentős szerepet játszhatott, hogy a belföldön forgalomban lévő érintőkártyák száma 15 százalékkal, hétmillió közelébe emelkedett a június végéig tartó egy év alatt, míg a fogadásukra képes kártyaolvasó termináloké 36,9 százalékkal, 126 ezer fölé kúszott. A vásárlási forgalmon belül – az előző évekhez hasonlóan – látványosan emelkedett az internetes, telefonos és postai megrendelésekhez kapcsolódó fizetési tranzakciók volumene is: ez az MNB adatai szerint a második negyedévben 272,3 milliárd forintot ért el bel- és külföldön összesen, ami 41,1 százalékos bővülés.

Ami a pénzforgalmi infrastruktúrát illeti, a fizetési számláknál figyelemre méltó, 7,76 százalékos éves növekedést mutatott ki a jegybank, ami több mint 10,56 millió számlát jelentett. Ezen belül a netbanki ügyintézésre is alkalmas számlák mennyisége már meghaladta a 8,7 milliót, arányuk pedig hozzávetőleg 82,4 százalékot ért el. Emelkedett 2017 júniusához képest a forgalomban lévő bankkártyák száma is: közel másfél százalékos bővülést követően megközelítette a 9,1 milliót.

A hitelkártyáknál – éves alapon – folytatódott a lassú erózió, a június végén nyilvántartott, 1,305 millió darab kilencezerrel volt kevesebb az egy évvel korábbinál. Az országszerte működő POS-terminálok száma látványosan, 24,1 százalékkal emelkedett egy év alatt, és meghaladta a 146 ezret.

A bankjegykiadó automaták száma gyakorlatilag stagnál – 5055 működött belőlük az első fél év végén –, ám egyre több alkalmas közülük készpénzbefizetési tranzakciók fogadására: részben ennek köszönhető, hogy mind a befizetési tranzakciók száma, mind az értékük több mint a duplájára nőtt egyetlen év alatt.

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!