Mezőgazdaság

2018.06.06. 12:02

Hazánknak elfogadhatatlan az uniós agrárpolitikai források csökkentése 

Magyarország szerint a Közös Agrárpolitika (KAP) finanszírozására javasolt uniós költségvetés nem elegendő, különösen úgy, hogy a június elsején megjelent jogszabályi javaslatok lényegesen több terhet rónának a gazdákra és bonyolultabbá tennék a jelenleg működő rendszert - közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.

Ófehértó, 2015. július 6. Egy öntözõpisztolyt állít be egy mezõgazdasági munkás a Fejértó Szövetkezet kukoricaföldjén, Ófehértón 2015. július 6-án. A szövetkezet a kánikula miatt tizenkét öntözõdobbal, tizenegy kútból és egy tóból a nap huszonnégy órájában öntöz összesen háromszáz hektár mezõgazdasági területet. Az országos tiszti fõorvos július 4-tõl július 8-án éjfélig hõségriadót rendelt el, mert ebben az idõszakban eléri vagy meghaladja a napi középhõmérséklet a 27 Celsius-fokot. MTI Fotó: Balázs Attila

A szaktárcának az uniós mezőgazdasági miniszterek keddi, szófiai tanácskozása után kiadott szerdai közleménye szerint a 2014-2020-as időszakhoz képest jelentős változást jelent, hogy a KAP stratégiai tervek bevezetése miatt a közvetlen támogatások rendszerét és a vidékfejlesztésre vonatkozó szabályokat közös rendelet szabályozná. Az államtitkár szerint a támogatások elosztásának új modellje, az úgynevezett stratégiai tervezés nem egyeztethető össze a területalapú kifizetések logikájával, és mind a tagállamok, mind a gazdák esetében az adminisztratív terhek jelentős emelkedéséhez vezethet.

Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy ellenezni fognak minden olyan javaslatot, amely tovább bonyolítja a rendszert, hiszen az elmúlt években hatalmas erőfeszítéseket tettek az agrárpolitikai szabályozás egyszerűsítésére, a gazdabarát támogatási rendszer megvalósítására.

Az államtitkár szerint már most látható, hogy az egyes ágazatokat – így különösen a tejelő és húshasznú szarvasmarhatartókat, a juhtartókat, a kertészeket vagy a fehérjenövényt termesztő gazdálkodókat – segítő, termeléshez kötött támogatások jelenlegi támogatási szintjének megtartása nehéz feladatnak ígérkezik. A többi, érintett tagállammal együttműködésben mindent megtesznek majd e támogatások szintjének megőrzése érdekében.

Az agrárminiszterek az elnökséget ellátó bolgár miniszter javaslatára a mezőgazdasági generációs megújulás kérdéséről is egyeztettek. Feldman Zsolt ennek kapcsán közölte, hogy Magyarország már most is kedvez támogatási rendszerében a fiatal gazdálkodóknak, de kiemelten fontos, hogy a KAP segítve a generációváltást még szélesebb eszköztárat biztosítson a fiatal gazdák támogatására – olvasható a tárca közleményében.

Borítóképünkön öntözőpisztolyt állít be egy mezőgazdasági munkás egy kukoricaföldön.

MTI Fotó: Balázs Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában