vizsgálódnak

2018.05.15. 08:35

A Nébih egyelőre fenyegetésként kezeli a szennyezett tej ügyét

A hatóságnak nincs információja arról, hogy valóban szennyezett lenne a tej bizonyos üzletláncokban, sem arról, hogy bárki megbetegedett volna beszennyezett terméktől; egyelőre fenyegetésként kezelik az ügyet - mondta Helik Ferenc, a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője kedd reggel az M1-en.

A Nébih ügyfélszolgálatára bejelentés érkezett arról, hogy több üzletlánc csomagolt termékei esetében, feltehetően gazdasági kár okozása miatt, szennyezés történhetett. A hivatal egyúttal arra kérte a fogyasztókat, hogy vásárláskor minden esetben ellenőrizzék a termékek csomagolásának sértetlenségét. A hivatal jelezte, hogy folyamatosan kapcsolatot tart az érintett üzletláncokkal és a nyomozóhatósággal.

Helik Ferenc a műsorban azt mondta, hogy

a polcokról több mint 40 ezer doboz tejet vettek le, azokat egyelőre elkülönítették az áruházak raktáraiban.

A vizsgálatukról – a nyomozástól függően – később gondoskodnak majd.

Emlékeztetett, Magyarországon utoljára három évvel ezelőtt fordult elő hasonló bejelentés, de akkor is csak fenyegetésnek bizonyult az ügy, és az elkövetőt rövid időn belül elfogták.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a szennyezett tejtermékek ügyében zsarolás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen, az ügy felderítéséért nyomozócsoportot hozott létre a rendőrség – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI kérdésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában