Magyar tulajdon

2018.02.28. 13:28

Hamarosan megindul a buszgyártás Debrecenben

Kezdetben évi háromszáz, néhány év múlva pedig akár 1200 autóbusz is készülhet a debreceni üzemben, ahol rövidesen elkezdődik a sorozatgyártás. Létesül egy tervező- és oktatóbázis is.

Debrecen, 2017. december 14. Az Inter Traction Electrics Kft. által kifejlesztett, Mercedes-Benz márkájú, Reform 500 LE típusú autóbusz-termékcsalád elsõ típusának bemutatója a cég új oktatási, fejlesztési központjának és kísérleti üzemének megnyitóján Debrecenben 2017. december 14-én. Jobbról Kossa György, az InterTanker Holding elnök-vezérigazgatója. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A tervek szerint március végén, április elején indul Debrecenben a Mercedes Benz Reform 500 LE típusú busz sorozatgyártása – mondta a Világgazdaságnak a magyar tulajdonú ITK Holding Zrt. beruházó cég elnök-vezérigazgatója, Kossa György. Az első ütemben olyan alacsony belépésű városi, elővárosi buszok készülnek, amelyek első két ajtaja alacsony padlós, és amelyekhez az EvoBus Hungária Kft. szállítja a járóképes alvázat. Az ITK leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. saját fejlesztésű alvázfelépítményt gyárt.

Még az idén további modelleket is bemutatnak, például egy kisebb, 9–21 és egy 40 férőhelyeset is.

A termelés felfutása után két műszakban évi 250-300 buszt gyárthatnak. A területen egyébként a hüvelykujjszabály szerint annyi az alkalmazott, ahány járművet előállítanak, a munkafolyamatban kevesebb robotot használnak, mint a személyautógyártásban. Az első körben háromszáz dolgozóra lesz szükség az üzemben, ahol 150-170-et már képeznek, illetve alkalmaznak.

A nagyobb léptékű fejlesztés a beruházás második ütemében valósul meg. A újabb létesítmény a debreceni repülőtér mellett épül majd, az első, 10 ezer négyzetméteres alapterületű csarnokot a háromlépcsős beruházás során újabbak követhetik a 15-20 hektáros területen. Kossa György abban bízik, hogy az új gyártócsarnok engedélyeztetése a második félévben elkezdődik, és jövőre megnyithatják az új üzemet. E gyárban – körülbelül ötéves felfutást számolva – egy műszakban háromszáz, összesen évi 700-800, a két üzemrészben együtt pedig évi 1000-1200 busz készül majd. (Ez elég jelentős annak ellenére is, hogy a világ egyik legnagyobb buszgyára, a Mercedes isztambuli üzeme évi 5600 jármű előállítására képes.) Az ITK csoport a járműfejlesztésre és a gyártás bővítésére 70 millió eurót kíván fordítani Debrecenben.

A Mercedes-Benz Reform 500 LE típusú autóbusz
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A debreceni üzemekben városi, elővárosi, két-három tengelyes városközi (helyközi), idővel pedig elektromos buszok is készülnek majd, ezenfelül pedig tervezik, hogy egyedi megrendelésre is gyártanak kisebb méretű járműveket. Az értékesítési lehetőségeket bel- és külföldön is keresik – mondta Kossa György. A piac pedig elég nagy.

Magyarországon több mint 18 ezer autóbusz fut az utakon, átlagos koruk 14,7 év. Ahhoz, hogy a koruk megfeleljen az uniós direktívának, hétezret azonnal le kellene cserélni.

Az Európai Unióban mintegy 1,4 millió busz közlekedik, e piac évi 140-200 ezer autóbuszt tudna felvenni. „A debreceni autóbuszoknak tehát a magyarországi és az uniós piacokon is lenne helyük” – mutatott rá Kossa György.

Oktatás és fejlesztés is folyik

A körülbelül ötezer négyzetméteres építmény oktatási és fejlesztési központként is szolgál. Itt folyik a későbbi gyártáshoz szükséges szakemberek duális képzésének gyakorlati része. Most 23 tanulójuk van, és a második félévben a Debreceni Egyetemmel megkezdik a BSc- és MSc-képzést is. A járműcsaládot is ebben a központban tervezik.

Borítóképünkön az Inter Traction Electrics Kft. által kifejlesztett autóbusz bemutatója a cég új oktatási, fejlesztési központjának és kísérleti üzemének megnyitóján Debrecenben 2017. december 14-én.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában