Energiatermelés

2017.12.20. 13:25

Tanulmány készül a szén szerepéről a magyar gazdaságban

A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat június végére elkészülő anyaga azt vizsgálja meg, hogy a hazai szénvagyonnak milyen szerepe lehet a jövőben.

A kutatást a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) kötött támogatási szerződés eredményeként végzik el a szolgálat szakértői – mondta Aradszki András, a tárca energiaügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Az államtitkár felidézte, hogy a 2011-ben elfogadott magyar energiastratégia az ellátás biztonsága érdekében kiemelten kezeli a külső források helyett a hazai erőforrások bevonását, és ennek egyik fontos eleme lehet a szénvagyon energetikai célú hasznosítása.

Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy

a klímaváltozás miatt változott a szén szerepének megítélése az energiaellátásban, a párizsi egyezmény értelmében 2050-re az energiatermelésnek dekarbonizáltnak kell lennie.

Aradszki András jelezte, Magyarországon is választ kell adnia arra, hogy az átmeneti időszakban milyen szerepe lesz a szénnek, illetve felhasználásának milyen további lehetőségei vannak, ezekre a kérdésekre keresi a megoldást a tanulmány.

Az államtitkár kiemelte azt is:

azokon a területeken, ahol a szénbányászatnak hagyománya van, jogos társadalmi igény a szénvagyon hasznosítása, ami nem feltétlenül a hagyományos energiatermelés lehet, vannak más lehetőségek is.

A magyar kormány elkötelezett a szén alkalmazhatóságának keresésében – tette hozzá.

Zelei Gábor, a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat elnöke a sajtótájékoztatón egyebek mellett elmondta: mivel a szén elsődleges energiaforrásként való hasznosítása visszaszorulóban van, találni kell olyan megoldásokat, amelyek biztosítják a fenntarthatóságot. Példaként hozta fel, hogy az egyik ilyen a tiszta szén technológia lehet, ami alapvetően a szén vegyipari hasznosítását jelenti.

Jelenleg körülbelül 8,6 milliárd tonna szénvagyonnal rendelkezik az ország, az elmúlt kétszáz évben mintegy 1,5 milliárd tonnát bányásztak ki, tehát még több száz évre elegendő lenne ez a forrás – ismertette.

A tanulmány célja annak áttekintése, hogy milyen megoldások lehetségesek a szénvagyon gazdaságos hasznosítása érdekében – közölte a szolgálat elnöke.

Riz Gábor, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3. számú választókerületének országgyűlési képviselője (Fidesz) hangsúlyozta: a helyben élők értik, hogy a bányászat a régi formájában nem fog visszatérni, de fontos annak áttekintése és világossá tétele, hogy milyen lehetőségek vannak a szén hasznosításában, alkalmazkodva a világban zajló folyamatokhoz és technológiai újdonságokhoz.

Polics József, Komló polgármestere szintén kitért arra, hogy a világban nagyon jelentős a fejlődés a nyersanyagok hasznosításában, ami a szén esetében is lehetőséget jelenthet a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő, fenntartható alkalmazásra, ez szolgálná a tradicionális bányatérségek és az ország érdekét is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában