A méz dicsérete

2017.11.24. 12:10

Mézes reggelit ünnepelnek az európai diákok

Bár több mint kétszeresére – évente fejenként 70 dekagrammra – emelkedett az elmúlt években Magyarországon a mézfogyasztás, még mindig lényegesen elmarad az 1,7 kilogrammos európai uniós átlagtól – mondta a földművelésügyi miniszter pénteken a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszagyendán, az Európai Mézes Reggeli program idei központi rendezvényén.

Fazekas Sándor a helyi általános iskolában kiemelte: a program célja felhívni a figyelmet a magyar méz fontosságára, valamint az egészséges életmódra. Hozzátette: idén negyedik alkalommal 600 – a tavalyinál 20 százalékkal több -iskolában rendezik meg a programot.

Több mint százezer gyermek ismerkedik ezen a napon a méhészettel, jelentőségével és kóstolhat mézet, valamint mézből készült édességeket

- tájékoztatott, egyben köszönetet mondott Villás Nóra és Pap Norbert helyi méhészeknek, akik több kilogramm mézet ajánlottak fel a pénteki programhoz.

Magyarországon mintegy 20 ezer család számára jelent megélhetést a méhészet. Az Alföldön, a Közép-Tisza vidékén, Tiszagyendán is sokan foglalkoznak méhészettel – mondta. Magyarország az Európai Unió egyik legjelentősebb méztermelő állama, a kiváló minőséget bizonyítja egyebek mellett, hogy a magyar méz sűrűsége a világon Görögország után a második legnagyobb – számolt be.

A magyar akácméz hungarikum és a magyar mézek, mézkészítmények eljutnak Japánba és az Amerikai Egyesült Államokba is

- fűzte hozzá.

A miniszter a mézet igazi biotermének nevezte, amelyben rengeteg vitamin és ásványi anyag található.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke az eseményen azt mondta: az Európai Unióban azon tagországok méhészei maradnak talpon, akik közvetlenül tudják értékesíteni saját tagállamukban a mézet. Ehhez viszont szükséges, hogy az emberek napi étkezési szokásaiban szerepeljen a mézfogyasztás – jelentette ki.

Arról is beszámolt, hogy a nyugat-európai országokban – például Németországban, Franciaországban, Olaszországban – nem gond a méhészeknek értékesíteni a mézet, sőt a kínálatot jóval meghaladja a kereslet.

Míg az Európai Unió mindössze 60 százalékban termeli meg saját keresletére a mézet, a magyar méhészek piaci problémával küzdenek – közölte. Bross Péter elmondta: az ágazatban a beszállítókkal, családtagokkal együtt mintegy 100 ezer ember érdekelt. Magyarországot „méznagyhatalomnak” nevezte, körülbelül 25-30 ezer tonna mézet termelnek évente a méhészek – mondta, hozzátéve: ennek kétharmada az exportpiacokon értékesül, ahol viszont olyan országokkal kell versenyezni, amelyekben az élőmunka bére sokkal alacsonyabb. Ezért fontos, hogy a magyar méhészek minél több mézet adjanak el Magyarországon – hangsúlyozta.

Az Európai Mézes Reggeli program Szlovéniából indult, a kezdeményezéshez Magyarország 2014-ben csatlakozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában