2025.05.08. 16:50
Hatszázmillió forintot nyert a lottón, de mindenét elvesztette – most már az élete tét
Az életéért harcol Andraschek Anikó, a győri lottónyertes, aki férjével együtt több mint egy évtizede 630 millió forintot nyert. A nő élete drámai fordulatot vett azóta, mióta párja meghalt. A pénze elfogyott és súlyos betegséggel kell megküzdenie. Anikó döbbenetes életútjáról mesélt az Origónak.

Andraschek László és Anikó egy 2015-ös képen
Forrás: MW
Fotó: BERTLEFF ANDRAS
Anikóra és férjére, Lászlóra 12 éve mosolygott rá a szerencse. Akkor 630 millió forintot nyertek, amiből négy lakást, két házat, Balaton-parti nyaralót és egy üzlethelyiséget vettek maguknak a lottónyertesek. Az Origo úgy tudja, hogy mostanra semmi sem maradt ezekből. Ami még ennél is szomorúbb, László két éve meghalt, Anikó pedig a régi házban, egy kis szobában lakik, eltartási szerződést kötött egy ismerősével.

Fotó: BERTLEFF ANDRAS / Forrás: MW
Sajnos 130 kilóról lefogytam 65-re, művesekezelésre járok hetente háromszor. Magas vérnyomás és súlyos cukorbetegség gyötör, naponta három marék gyógyszert szedek, alkalmanként 16-ot
– sorolta a 65 éves Anikó, akiről friss képeket is közölt az Origo.
Az asszony elárulta, versenyt fut az idővel, a neve szerepel a veseátültetésre várók listáján. Már összecsomagolta a holmiját, bármikor jöhet a riasztás, de nincsenek túlzott reményei.
A lottónyertesek eltűnt milliói
Annak kapcsán, hogy hová lettek a milliók, Anikó elárulta, hogy akik annak idején kölcsönkértek tőle, mára elfelejtették a nevét is. Az eltűnt pénzekről, illetve a győri lottónyertes beteljesedett nagy álmáról a portál cikkében olvashat.
Az interjúban az asszony elmondta, hogy már felkészült a halálra, de nem írt végrendeletet. „Minek? ”– fakad ki az asszony.
Azt kértem a lányomtól, ha meghalok, Laci mellé temessen. Kétszer is álmodtam a férjemről. Az egyik alkalommal mosolyogva hívott, hogy menjek vele. A második esetben pedig azt kérte, hogy maradjak, mert nekem még dolgom van itt, a Földön. Néha eljutok Laci sírjához, olyankor panaszkodom neki, amiért elment, amiért itt hagyott engem.
Az Origo helyszíni riportjából az is kiderül, hogy miként vélekedik Anikó utólag a lottónyereményről, szerencsének vagy inkább átoknak tartja-e a több mint 600 milliós fődíjat.
A két éve elhunyt Andraschek László 2017-ben nyilatkozott a TheWANmusicnak a lottónyereményről.
Bulvár-celeb
- Az AI szerint így néz ki a tökéletes férfi
- A magyar űrhajózás történelmi pillanata élőben érkezik a TV2 Tények Plusz különkiadásában
- Nádai Réka elárulta, mi vezet a sikeres vállalkozáshoz (videó)
- Meghalt a híres színész, aki Michael Jackson egyik klipjében is szerepelt
- Óriásplakáton üzent a lottónyertes?