Bulvár-celeb

2023.04.27. 21:16

Egy egész óvodát letarolt egy rég elfelejtett betegség a fővárosban

Tombol a skarlát a gyerekközösségekben.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Gorodenkoff

Egyre nagyobb az esélye annak, hogy a skarlátból járvány legyen, legalábbis a fővárosban nem csökken az óvodás és a kisiskolás gyerekek között a megbetegedések száma. Néhány hete tűnt fel a fertőzés, azóta egyre több gyermek és felnőtt kapta már el a betegséget, ami felnőtt korban kifejezetten magas lázzal járhat. Az egyik budai óvodában már olyan súlyos a helyzet, hogy több a beteg gyerek, mint az egészséges – adta hírül a Metropol.

Azonnal keressünk fel az orvost, ha tüneteket észlelünk!

Megnövekedett a skarlátos megbetegedések száma, elsősorban a közösségekbe járó gyermekeknél, főleg az óvodásokat, kisiskolásokat érinti.

– jegyezte meg a Metropolnak dr. Bense Tamás családorvos, aki hangsúlyozta, hogy amint a skarlát tüneteit látják a szülők, azonnal vegyék fel a kapcsolatot a háziorvossal, mert a betegséggel fertőzött gyermeket el kell különíteni és antibiotikum típusú gyógyszert kell szedni. 

Tipikus tünetek: torokelváltozás, láz, bőrkiütés (mely nem feltétlenül és nem minden esetben jelentkezik), valamint az úgynevezett „málnanyelv” is.

Ha magas láz jelentkezik, csupán akkor érdemes bevenni lázcsillapítót, ha 38 fok alatt van a hőmérséklet, akkor nem feltétlenül szükséges – fogalmazott a szakember, aki szerint ha nincs láz, de nagyon erősek a tünetek, rázza a gyermeket a hideg, fáj a feje, akkor is lehet bevenni lázcsillapítót.

A skarlát napjainkban korántsem jelent akkora veszélyt, mint hajdanán, azonban a betegség jelen van és, komolyan kell venni, mert súlyos szövődmények is kialakulhatnak a fertőzéstől.

Az esetleges szövődmények a szívet, ízületeket érinthetik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában