Bulvár-celeb

2023.03.07. 04:55

Összehozták a TV2 két sztárját, itt az igazság

Gyanúsan sokat látták őket mostanában együtt.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: EpicStockMedia

Vavra Bence és Lissák Laura a Dancing with the Stars harmadik évadában alkottak egy párt a táncparketten. A páros lélegzetelállító produkciókkal lépett hétről hétre a színpadra, a közönség pedig az első pillanattól kezdve látta a szikrát a páros szemében, nem is csoda, hogy több pletyka felreppent, hogy több van-e köztük puszta barátságnál – írja a Bors.

A Spíler TV próbára tette a párost, hogy mennyire ismerik egymást. Mivel sikerrel teljesítették mindhárom akadályt, egyenes út vezetett számukra Sevillába.
A párost azonban újabb meglepetés érte, amikor a foglalás alapján hirtelen egy hotelszobában találhatták volna magukat, ha nem lettek volna elég szemfülesek az indulás előtt. Az énekes és a csinos táncosnő ugyanis észrevették, hogy egy szobát foglaltak csak nekik, kettő helyett. Vavra Bence azonban tisztázta a helyzetet a La Ligával, miszerint nem alkotnak egy párt, így kértek maguknak még egy szobát.

„Nem vagyunk egy pár, akkor sem, hogyha ezt feltételezte a La Liga rólunk! Jó barátok vagyunk és jól működünk együtt!”

– tisztázta Vavra Bence.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában