Hatvan év

2022.02.09. 08:05

Elképesztő, milyen gigantikus tervekkel készül az Omega az évfordulóra

Az együttes ígéretet kapott, hogy több méltó emlékhely is épülhet az elhunyt tagok tiszteletére.

Az egész ország egy emberként gyászolta Kóbor Jánost. A rocklegenda halálával az Omega története is lezárulni látszik, hiszen a formáció frontember nélkül maradt. A zenekar menedzsere, Trunkos András mindent megtesz, hogy az Omega emléke örök maradjon - derül ki a Bors cikkéből.

 

"Kóbor János szakrális ember volt, nemcsak egy rockzenész. A szabadság jelképe. Éppen ezért méltón szeretnék gondoskodni a szellemi értékekről, amiket itt hagyott ránk, akik itt maradtunk"

 

– kezdte a lap kérdésére irodájában Trunkos András, aki a rockzene emlékhelyét egy nagy épületben képzelte el, ahol  állandó és interaktív kiállítást is rendeznének, sőt, nemcsak az Omegát, hanem a zenekar nagyobb holdudvarát is érintené a dolog.

 

Forrás: Szigetváry Zsolt / MTI

 

"Egy interaktív rockpanteont álmodtam meg, és annyit elárulhatok, hogy ígéretet már kaptam rá felsőbb körökből" – számolt be a legfrissebb fejleményekről Trunkos András, aki sok mást is szeretne megvalósítani, de ez - több milliárd forintos költségvetéssel - a legnagyobb közülük.

 

Az Omega menedzsere elmondta: érzi magában az erőt, hogy keresztülvigye a terveket, hiszen nem vitás, hogy méltó módon kell emlékezni arra a zenekarra, akik 60 éve jelentik a szabadságot rajongóik számára.

 

Az Omega zenekar idén lenne 60 éves. A még élő tagok úgy vélik, hogy egy nagyobb zenei fesztivál keretében, már Kóbor János nélkül ugyan, de megünneplik a zenekart. Az a terv, hogy „rockzenébe fojtják a bánatukat” és rendeznek egy Woodstock fesztiválhoz hasonló megmozdulást. Az Őriszentpéterre tervezett rendezvény az Omega 60 évéről is szólna, no meg arról hogy a zene gyógyító erejével lendüljön túl a magyar rock a közelmúlt szomorú eseményein.

 

Forrás: Szalay Zoltán / Fortepan

 

A fesztivált 2022 nyarán, augusztus 12-14-ig szeretnénk megtartani. A muzsikusok azaz a fellépők az Omega baráti köre lesz, egyelőre ennyi biztos – mondta el Trunkos András.

 

Már korábban beszámolt róla a Bors, hogy az Omega élő legendáiról, Kóborról, Benkőről és a többiekről is mind egy-egy mellplasztika, azaz dombormű készül. Emellett Trunkos a Kóbor János nevét viselő, Balatonaligára tervezett sétányon egy életnagyságú szobrot is szeretne kivitelezni. A tervek egyeztetés alatt vannak, de a frontember úgy tűnik, ülő helyzetben lesz látható, amint éppen a hőn szeretett Balatont szemléli - ugyanis imádott vitorlázni.

 

Tervek vannak egy Omega vándorkiállításra is, amelynek először Szentes adna otthont. 

 

Az interaktív, mai felfogású kiállítási anyagban a Kóbor Jánoshoz kötődő ereklyéktől a zenekari hangszereken át, mélyebb betekintést kaphatunk arról, hogyan, miként működött a zenekar 60 éven át. A kiállítás a frontember születésnapján, május 17-én nyílna meg.

 

Fotók: Bors; Fortepan / Szalay Zoltán

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában