Gyász

2021.12.06. 11:34

Elhunyt Kóbor János

Nyugodjék békében!

Most jelentették be a szomorú hírt: elhunyt az Omega legendás énekese, Kóbor János. A zenészt 78 éves korában érte a halál.

Kóbor – vagy ahogy a barátok és rajongók nevezték, Mecky – november 9-én este került kórházba. Noha a család és a zenekar hírzárlatot rendelt el, mindenki sejtette, hogy nagy a baj, főleg, miután friss hír érkezett: a SOTE Pulmonológiai Klinikájáról a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára szállították át. Miközben 18-án a zenekar Benkő László halálának egyéves évfordulóján rá és Mihály Tamásra emlékezett, a Horváth-kertben gyertyát gyújtó rajongók a kórházban ápolt Kóborért is imádkoztak.

Kóbor János 1943. május 17-én született Budapesten. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekest az Omega frontembereként zárja majd emlékezetébe a rocktörténelem. Az 1962-ben alakult zenekar több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében. 1968-as, Trombitás Frédi és a rettenetes emberek című albumuk nem csak a zenekar első lemeze volt, de ez volt az első magyar könnyűzenei album, ami egyetlen előadó dalait tartalmazta. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon (az 1979-es Gammapolis, 650 ezer példánnyal) és külföldön (az 1977-es Time Robber, 1 millió példánnyal).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában