Örök emlék

2021.12.05. 12:10

Egy éve hunyt el Pécsi Ildikó, így néz ki most a sírja

A tavaly decemberben elhunyt színésznőt a máriabesnyői temetőben helyezték örök nyugalomra.

Napra pontosan egy éve, hogy kiderült a szörnyű hír: 80 éves korában elhunyt Pécsi Ildikó, korának egyik legtehetségesebb és leggyönyörűbb színésznője.

December 19-én vettek tőle végső búcsút, egy borús, szombati napon a máriabesnyői temetőben.

A színésznő több mint tíz éve vásárolt egy dupla sírhelyet magának és a férjének a Gödöllőhöz közeli temetőben.

Azért esett a választása erre a sírkertre, mert itt nyugszik nagy bálványa, Hegedűs Gyula színész is.

Ildikó életében komoly szerepet játszott a legendás színész, már akkor is, amikor a Vígszínház társulatához szerződött. Hegedűs Gyula szellemisége teljesen magával ragadta Ildikót, ezért elhatározta, hogy élete végéig ápolja az emlékét. Éppen ezért rendszeresen kijárt a temetőbe, ahol rendben tartotta a színészóriás síremlékét.

Halálának első évfordulóján legfőbb bizalmasa és fogadott fia, L. Péterfi Csaba osztott meg velünk egy fotót Pécsi sírjáról, amin jól látszik, mennyire gondozott, virágok, fenyőágak és tobozok díszítik – írja a Ripost.

Fotó: L. Péterfi Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában