szívszorító

2021.10.20. 15:30

Mindenáron látni akarta lányát Csontos Karina édesanyja: reménykedett, hogy nem is az ő gyermeke halt meg

A 16 évesen meghalt énekesnő édesanyja reménykedett, hogy nem lánya holttestét találták meg.

Forrás: Ripost

Reménykedett benne, hogy nem lánya holttestét találták meg a szénné égett kocsiban – ezt mondta a Tényeknek Csontos Karina édesanyja.

A fiatal tehetség a Sztárban sztár leszek! című műsorban tűnt fel. Édesanyja megtörten nyilatkozott, nem is tudtak róla, hogy a tragédia estéjén a fiatal lány elment otthonról. Azt hitték, hogy a barátnőjénél alszik az alsó emeleten.

„Azt mondták, hogy nagyon szörnyű látvány, mert megégtek. Mondom, legalább a gyűrűjét vagy bármit, hogy tudjam, hogy ő az pontosan, lehet, hogy összetévesztették.

És amikor felmentünk, és a rendőrség kihozta az aranyláncát, amit az édesapjával vettünk neki születésnapjára, meg a háztól a kulcs, rajta volt a vőlegényének a kulcstartója, akkor már láttam és tudtam, hogy ez az én gyerekem” – mondta a megtört édesanya, aki szerint lánya nem bulizni ment a tragédia estéjén. Nem is tudtak róla, hogy elment otthonról.

„Egyáltalán nem tudtunk róla, mert szobapapucsban ment és dzseki nélkül, semmi nélkül, és én abban a hiszemben voltam, hogy elment a barátnőjéhez aludni, mert a barátnőjének az édesanyja elment éjszakára. Én abban a hiszemben voltam, hogy ő ott alszik.”

Az énekesnőt kedden kísérték utolsó útjára, mikrofonjával együtt temették el – írja a Bors.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában