erőt ad az anyaság

2021.02.21. 14:00

Debreczeni Zita a szülés utáni változásról: nem találom magam ebben a testben

Őszintén mesélt Debreczeni Zita arról, miként éli meg, hogy a szülés után átalakult a teste.

Forrás: Debreczeni Zita saját fotó

Nem találja magát a testében, de közben próbálja tudatosítani magában Debreczeni Zita, hogy természetes, amilyen változáson átment a szülést követően. Mint arról korábban írtunk, rajongói szerint a 40 éves fotós a szó jó értelmében „megasszonyosodott”, azok után, hogy tavaly augusztusban megszületett Gianni Annonival közös kisfia Gianfranco Máté – írja a Bors.

Megdöbbentette a szeretet

Változásával kapcsolatban őszintén beszélt most Instagramon indított élő adásban Németh Dorottya fitness-világbajnokkal, aki úttörője volt annak, hogy a kismamák vállalják fel testüket. Ennek megfelelően ő volt az első, aki azt mondta Zitának, tegyen ki magáról egy fotót a közösségi oldalára, és meg fog tőle könnyebbülni.

Fotó: Bors / archív

Annyira pozitívan reagáltak az emberek, megdöbbentett ez a szeretet és az „együttérzés”.

– mondta az egykori modell.

„Én azt érzem, hogy teljesen nem ismerek rá magamra. Látok olyan változásokat, olyan átalakulásokat, amire sokan azt mondják, nyugodjak meg, az egész vissza fog változni. Én értem, de attól függetlenül megdöbbentő. A melleim, a derekam, a fenekem, a hasam...” – tette hozzá. Elmesélte, neki szétnyílt a hasfala is, ami még 2-2,5 centire most is nyitva van. Németh Dorottya a beszélgetés során hangsúlyozta, hogy amennyit a baba a pockaban tölt, annyi idő kell utána az édesanyának is.

De azért ezt elég nehéz elfogadni, főleg ismert emberként kiállni és megmutatni magad

– fogalmazott Debreczeni Zita.

„Nem találom magam ebben a testben, de... ”

Arról is mesélt, ilyenkor mindig vannak olyan emberek, akik szeretnek egy kis megjegyzést tenni, ami nem biztos, hogy rosszindulatú, de mégsem esik annyira jól.

Abszolút az érzem, amit te az első gyerekednél, hogy nem találom magam ebben a testben.

Közben meg próbálom elfogadni magam és tudatosítani, hogy: Zita, nem apró dolgokon mentél keresztül, hogy ez a csoda összejöjjön. Türelmesen várok, hogy talán ez majd visszarendeződik – mondta a fotós. S bár pontosan tudja, hogy egyes kismamák mivel szerkesztik a képeiket az Instagramra, mégis sóvárgott, hogy ők hogyan tudnak olyan jól kinézni.

Fotó: Bors

Az a baj, hogy magamra húztam egy depresszív érzést és bántottam magam, hogy ha nekik megy, akkor nekem miért nem.

Nem lesz már 56 kilós

Megfigyelte, hogy férfiak nem nagyon kommenteltek a képe alá. Inkább a nők védték meg őt és egymást is.

„Ezt volt nehéz tudatosítani magamban, hogy „Igen Zita, most egyáltalán nem az a lényeg, hogy te hogy nézel ki, vagy hogy az a farmer, ami ott van a polcon egy éve, még mindig nem jön rád, és még nem is fog egy jó ideig (...)

Őszinte leszek, szerintem 2 vagy 3 nadrágom van, ami rámjön, és nem is akarok vásárolni. Mert tudom, hogy majd amikor úgy gondolja a testem és én is, akkor vissza fogok változni.

Meg abban is biztos vagyok, nem leszek már olyan, mint 6 évvel ezelőtt 56 kilósan, de időt kell ennek adni” – fogalmazott Zita.

A teljes beszélgetés ide kattintva nézhető meg!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában