komoly fordulat

2020.12.09. 18:05

Csalás gyanúja a Farm VIP-ban – lebukott a sztár és meg is lett a következménye

Sydney van den Bosch annyira drukkolt Terecskei Ritának, hogy megfeledkezett magáról.

Forrás: TV2

A TV2 valóságshow-jában Vasvári Vivien és Terecskei Rita ment párbajozni: három-négy napra a győzelemtől és a 11 millió forinttól természetesen mindketten szerettek volna játékban maradni.

Egy matematikai művelet közben az énekesnő hibázott, de Sydney is, hiszen suttogással jelezte a versenyzőnek, hogy nem jók a számok, sőt, hajával száját eltakarva elmondta, mit kellene írnia a táblára.

Fotó: TV2

Érthetetlen, amit tett, hiszen közben ott ültek a társak, ott volt Demcsák Zsuzsa műsorvezető, és tudta, hogy kamerák veszik folyamatosan, ennek ellenére segíteni próbált, noha megkérték őket, hogy néma csendben nézzék végig a párbajt.

Vasvári Vivi már fél lábbal kinn volt, valószínűleg azt tervezgette, otthon mi lesz az első pár teendője, de visszahívták,

és kiderült, meg kell ismételni a párbajt.

A Farm VIP pénteken ér véget, akkor derül ki, kié a fődíj.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában