nem adja fel

2020.11.10. 17:05

„Élni szeretnék, és ezért mindent meg is teszek” Benkő László harcol az életéért

Benkő László lassan, de biztosan erősödik. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész abban bízik, hogy jövő tavaszra annyira megerősödik, és színpadra állhat az Omega.

Fotó: MTI / Soós Lajos

Fiával és unokájával együtt edz a 77 éves Benkő László. Az Omega billentyűse így próbálja gyorsítani a felépülését. A Blikknek azt mondta,

köszönöm, hogy aggódnak, de még ne temessenek! A mozgás tart életben. Voltak nehéz pillanataim, szenvedtem eleget, de még

élni szeretnék.

Naponta tekerem a szobakerékpárt, kétszer öt perccel kezdtem, ma már háromszor tíz percnél tartok és egyre jobban bírom. Nem leszek fiatalabb, nem kapcsolhatom be az időgépet, nincsenek illúzióim az idő múlásáról, de teszek érte, hogy talpon maradjak.

Fotó: Móricz István / Bors

Benkő László abban bízik, hogy jövő tavaszra megerősödik, és színpadra állhat az Omega. Fia, Benkő Balázs a lapnak azt mondta, „nagyon vigyázunk apura, odafigyelünk rá, szinte soha nem hagyjuk egyedül, és látom rajta az élni akarást. Csodálatos, ahogy harcol, megpróbál megerősödni. Alighanem tőle örököltem én is, no, meg András fiam is ezt a küzdőszellemet – olvasható az Origón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában