egyedi kapcsolat

2019.11.26. 19:19

Korda György: nem vagyunk álompár

Negyven éve, a nap 23 órájában együtt van Balázs Klári és Korda György, akiknek házassága szerintük azért működhet a mai napig ilyen jól, mert semmi sem kötelező, és csak egyvalami tilos szigorúan: mással ágyba bújni.

Debrecen, 2019. július 20. Balázs Klári és Korda György énekesek a debreceni Campus Fesztiválon 2019. július 19-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Nem szeretik, ha álompárnak hívják őket, hiszen Korda György szerint köztük is vannak konfliktusok, meg kell küzdeniük nehézségekkel. Az mégsem tagadható, hogy igencsak egyedi a kapcsolatuk, hiszen nagyon kevés művész házaspár van ma Magyarországon, amely negyven éve kitart egymás mellett jóban-rosszban. A zenészek a LifeTV Backstage című műsorában beszéltek a hosszú házasság titkáról, és adás után a Bors is felhívta a párt.

„Semmi sem kötelező, de a megcsalás tilos – ez egy ki sem mondott megállapodás köztünk, vagy inkább világnézeti azonosság. Hiába állapodnak meg ugyanis a szerelmesek a pap előtt, hogy jóban-rosszban kitartanak, minden attól függ, hogy betartják, be akarják-e tartani. Ilyen a megcsalás is” – mondta a lapnak Gyuri bácsi, hozzátéve, hogy óriási szerencséjükre a világ legtöbb dolgában egyetértenek. „Ugyanaz a zenei ízlésünk, mindenevők vagyunk. Ugyanazokat szeretjük enni, de még szórakozásnak is ugyanazt tartjuk, ezért ilyen hétköznapi dolgokon nem vitatkozunk. Mégsem szeretjük, ha álompárnak hívnak minket, mert nálunk is vannak viták, de nem olyan dolgokon vitatkozunk, amik meghatároznának egy párkapcsolatot. Csak például olyasmin, hogy melyik dalt miként dolgozzuk fel” – magyarázta az énekes, aki azt is elismerte, náluk azért is ment könnyebben az összeszokás, mert mire találkoztak, már mindketten eleget tapasztaltak.

„Klárika is volt férjnél, nekem is volt feleségem. Klári 16 éves volt, amikor megismerkedtek, túl fiatal, én pedig 21, szintén. A házasságaink után mindketten tudtunk már mérlegelni, hogy mi a fontos, és ki tudtuk szűrni egy kapcsolatból azokat a tényezőket, amiktől egy házasság nem fog működni. Tudatosság is ez, de leginkább szerencse: jó korban találkoztunk jó időben. A legfontosabb mégsem ez a sok blabla, hanem ahogy 1959-ben is megénekeltem: Szeretni kell, ennyi az egész. Szeretem Klárikát, az illatát, ahogy beszél, ahogy énekel, de még azt is, ahogy eszik, a hibáival együtt szeretem” – mondta mosolyogva Korda.

Új dallal készülnek

Kordáék még ma is a legtöbbet koncertező zenészek közé tartoznak. December 7-én hatalmas, jubileumi és születésnapi koncertre készülnek Gyuri bácsi 80. születésnapja alkalmából.

– Mivel minden héten többször is fellépünk, rendszeresen két órát is, így fizikailag nem kell készülnünk. Mindketten fittek vagyunk, Gyuri súlyzózik és rengeteget gyalogol, én naponta akár negyvenszer is megjárom a két emeletet itt a házban – mondta lapunknak Balázs Klári, hozzátéve, az igazi energiákat az alkotásba fektetik.

– A régiek mellett új dallal is készülünk, amit még senki nem hallott. Sokat merítünk a latin világból, a tánckarnak karneváli hangulatot álmodtunk meg csodás jelmezekkel – árulta el Klárika.

Borítókép: Balázs Klári és Korda György énekesek a debreceni Campus Fesztiválon 2019. július 19-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában