háromszorosát költjük

2017.09.07. 07:58

Weben szerezzük be az élelmiszereket

Van olyan élelmiszer-kereskedelmi lánc, ahol a webes értékesítés már eléri a teljes forgalom negyedét, az online kosárérték pedig egyes helyeken 25-40 ezer forint.

Az interneten vásárolt élelmiszerekre általában háromszor többet költünk, mint a hagyományos bolti bevásárlások esetében. A cél ugyanakkor, hogy a napi bevásárlásoknál is mind többen használják a csatornát.

Az Auchan, a CBA, a GRoby és a Tesco is arra számítanak, hogy ez a csatorna dinamikusan bővülhet a következő években – írja csütörtöki számában a Világgazdaság..

Az Auchan, amely tavaly novemberben nyitotta meg online áruházát, és augusztusra érte el a teljes lefedettséget Budapesten azt közölte: a vásárlói kosár összetétele a weben sem tér el a fizikai áruházakban tapasztalttól, a vásárlások összegében viszont jelentős az eltérés: míg a hipermarketek kosárértéke 7 ezer forintot tesz ki, addig az online a 20-21 ezer forintot is eléri.

A GRobynál a cégcsoport teljes forgalmának már most közel a negyede online értékesítés, a következő három évben további 5-10 százalékos növekedést terveznek.

A GRoby esetében is míg a szupermarketekben az 1-4 ezer forintos napi vásárlások a jellemzők, addig az online áruház főként a kétheti vagy havi nagybevásárlásoknak ad teret, akár 25-40 ezer forint értékben is.

Várhatóan öt-tíz év múlva már a most külföldön tapasztalt részarányok jellemzik a magyarországi piacot Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója szerint, vagyis az online értékesítés a teljes forgalom 8-15 százalékát képviselheti. Náluk is többszöröse a Príma üzletekben tapasztalt átlagos vásárlásoknak a webáruház kosárértéke, ahol 7000 árucikk alkotja a választékot.

A Tesco 20 ezer élelmiszert, vegyi árut és háztartási cikket kínál a weben, és promóciókkal is igyekszik ösztönözni a netes vásárlást.

Borítókép:

Teherautók sorakoznak a bécsi úti Tesco áruháznál Budapesten 2015. március 22-én.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!