Horgászverseny

2019.03.18. 08:30

Több tíz kilónyi hallal nyitották az évadot a dégiek

Fenekező vagy úszós készség? Lényegében mindegy volt, hogyan döntöttek a horgászok, a halak több ponton rendre jöttek!

Szanyi-Nagy Judit

Bacsi György tizenkét darab halig meg sem állt

Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Évadnyitó horgászversenyt rendezett a Dég Park-tó Horgász Egyesület vezetősége. A résztvevők számát negyven főben korlátozták – iparkodtak is a jelentkezők, hogy beférjenek a megadott limitbe! –, mivel a szigetet és az odavezető hidat a Hollandi-ház munkálatai miatt lezárták. Vagyis egy potenciális horgászhelyszín kiesett. A vasárnap megrendezett, négyórás, reggel nyolc órától egészen délig tartó verseny nyílt volt, tehát nem csak a helyi tagok versenghettek a borítékba zárt nyereményekért. Az idő alapvetően kedvezett is a sporthorgászoknak, egyedül a széllel kellett megküzdeniük a versenyzőknek, s főleg azoknak, akik az úszós technika mellett tették le voksukat. Tudásukat – és szerencséjüket – ezen az alkalmon csak a felnőttek bizonygathatták.

Bacsi György tizenkét darab halig meg sem állt
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

A halak pedig ezúttal több ponton is sűrűn megmutatták magukat, mi több, nagy számban horogra akadtak! A legtöbb példányt (egészen pontosan 12 darabot) Bacsi György fogta, a legméretesebb hal (5,3 kg) gazdája Csomai Elemér volt. Ugyanő az A szektorban meg is szerezte az első helyet, az általa kifogott halak összesen több mint 10 kilogrammot nyomtak. A B szektorban Pap Zoltán diadalmaskodott (8 kg), míg a C szektorban Pordán Sándor (15,4 kg), a D szektorban Szanyi-Nagy Zsolt (12,4 kg) győzedelmeskedett. A kifogott pontyok, amurok és keszegek a mérlegelést követően visszakerültek a tó vérkeringésébe, hogy – ha úgy adódik – ismét szembenézhessenek a Dégre látogató horgászsereggel. Nos, erre már aznap délután sor került.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában