Nyilvánosságot az árképzésben!

2019.03.27. 16:00

Tejtermelők tüntettek – Zászlós Tibort kérdeztük

A termelőknek a veséjébe belelátni, a kereskedelmi láncok árképzése viszont – úgymond – nem publikus. Azokat is átláthatóvá kellene tenni – nyilatkozta lapunknak Zászlós Tibor, a Mezőfalvai Zrt. vezérigazgatója.

B. Kiss László

A demonstrálók az áruházlánc logisztikai központjánál Fotó: MTI

Tejtermelők tüntettek az olcsón árusított szlovák tej miatt a Penny Market Kft. alsó­némedi logisztikai központjánál kedden délelőtt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) által támogatott demonstrá­ción.

– Kíváncsian várom, hogy az áruházlánc vezetése beavasson minket is abba a közgazdasági csodába, hogy miként tudja nálunk olcsóbban adni a szlovák tejet annál, mint amennyiért árulják azt Szlovákiában – fogalmazott megkeresésünkre Zászlós Tibor, az ezer tejelő tehénnel bíró Mezőfalvai Zrt. vezérigazgatója.

– A hazai tejtermelőknek – a kormányzat hathatós segítségével – nem olyan régen sikerült túljutniuk egy krízisen. És akkor a Penny Market a marketingcélokat szolgáló akciójával most magyarországi munkahelyeket sodor veszélybe – fogalmazott Zászlós Tibor, aki szerint nem igaz az áruházlánc által hangoztatott érv, miszerint nem elegendő a hazai tej.

A demonstrálók az áruházlánc logisztikai központjánál Fotó: MTI

Magyarország az Európai Unió tagja, egy áruházlánc nálunk éppúgy nem tehet meg akármit, mint például Németországban.

A vezérigazgató, aki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mezőgazdaságért felelős elnökhelyettesi tisztét is betölti, úgy véli: nyilvánossá, transzparenssé kellene tenni a kereskedelemben alkalmazott árképzés szabályait, elveit is, annál is inkább, mivel a termelőknek – mint mondta – a veséjébe is belelátni.

Az eset kapcsán felvetődik a vásárlói tudatosság kérdése is.

A magyar fogyasztók köztudomásúan nagyon árérzékenyek, ezen azonban ilyen szélsőségesen provokatív, a magyar piacot veszélyeztető akció esetén túl kell lépni, és a hazai terméket kell előnybe részesíteni – állítja Zászlós Tibor.

A vezérigazgató szerint egyébként nem egyedülálló az az árképzésben tapasztalható anomália, ellentmondás, ami most az UHT tejjel kapcsolatban megnyilvánul. Példának a hazai almát hozta, amelyért – kis túlzással – „filléreket” fizettek a felvásárlók, ugyanakkor a boltokban kilónként 300-400 forintért kínálják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában