Sokak számára misztikum

2019.06.20. 15:00

Súlyos bírsággal is számolhat, aki elmulasztja a környezetvédelmi termékdíj bevallását és befizetését

A szakértő szerint a környezetvédelmi termékdíj-fizetésére kötelezett magyar cégek túlnyomó többsége nincs tisztában a vonatkozó szabályokkal.

Elekes Gergő

Minden gazdálkodó, aki külföldről árut hoz be, termékdíj fizetésére kötelezett a csomagolás tekintetében

Fotó: Mounier Noémi

Tulajdonképpen mi is az a környezetvédelmi termékdíj? – fordultunk kérdésünkkel egy székesfehérvári szaktanácsadóhoz, László Ferencné Klárához.

– Ez nem egy új dolog, 1995-óta van jelen Magyarországon a törvény, mely az évek során folyamatosan változott. Egyes termékek funkciójuk betöltése során használatukkal, valamint elhasználódásuk után – általában hulladékként – terhelik vagy veszélyeztetik a környezetet. A termékdíj célja, hogy hozzájáruljon a környezetszennyezés megelőzéséhez, csökkentéséhez.

Sajnos az a tapasztalat, hogy az érintett gazdálkodók jelentős százaléka a mai napig nincs tisztában azzal, hogy tevékenysége során termékdíj fizetésére kötelezett-e vagy sem, a kérdéssel kapcsolatban pedig könyvelőjükhöz fordulnak segítségért, holott a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos kérdések nem a könyvelés kompetenciájába tartoznak.

Mik a termékdíj köteles termékek?

– Az akkumulátor, a csomagolószerek, egyéb kőolajtermékek, elektromos, elektronikai berendezések, a gumiabroncs, a reklámhordozó papír, egyéb műanyag és vegyipari termékek, de még az irodai papír is. Fontos megjegyezni azonban, hogy a törvény csak termékcsoportokat határoz meg, ezért egy konkrét termék termékdíjköteles minősítése a vámtarifaszáma, illetve a végrehajtási rendeletben Csomagolószer-katalógus segítségével végezhető el.

Kinek és mikor keletkezik fizetési kötelezettsége?

– Mindig az első forgalomba hozó a termékdíj fizetésére kötelezett, legyen szó akár gyártóról, akár importőrről. Minden gazdálkodó, aki külföldről árut hoz be, termékdíj fizetésére kötelezett a csomagolás tekintetében. Innen következik tehát, hogy csomagolt terméket, alapanyagot külföldről behozók, csomagolószert gyártók, külföldről behozók, elektronikai berendezést vagy akkumulátort gyártók, behozók, illetve reklámhordozó papírt előállítók (például nyomdák), behozók mindannyian kötelesek termékdíjat fizetni. A környezetvédelmi termékdíj alapja a termékdíj-köteles termék tömege kilogrammban kifejezve, melyet a bevallásban két tizedesjegy pontossággal kell feltüntetni.

A további termékdíj köteles termékek meghatározásánál nagy szerepet játszik a vámtarifaszám, emiatt elengedhetetlen az áruosztályozási ismeret, és a termékdíj ügyintézői szakképesítés.

Milyen kötelezettségeket ír elő a törvény?

– Nyilvántartást kell vezetni, a végrehajtási rendeletben meg van szabva a szükséges adatok listája (például az ügylettel kapcsolatos bizonylat száma, a kötelezettség keletkezésének időpontja, forgalomba hozatal esetén a teljesítés napja, stb.)

Ezen felül bevallási kötelezettsége is van a gazdálkodóknak, még akkor is, hogy ha adott időszak alatt mondjuk nem hozott be vagy nem termelt semmit. Ilyenkor egy nullás bevallást kell benyújtania, máskülönben mulasztási bírsággal kell szembenéznie.

Vannak lehetőségei egy gazdálkodónak terhei csökkentésére?

– Természetesen vannak, mint például a termékdíj-kötelezettség átvállalása, mely során az eredeti kötelezett helyett a termékdíjat más gazdasági szereplő fizeti meg. A szigorú és bonyolult szabályozás miatt azonban elengedhetetlen a magas szintű szakmai ismeret, amelyet kizárólag a vonatkozó jogszabályok tanulmányozásával nagyon nehéz elsajátítani, így mindenképp javaslott szakképzett ügyintézőt felkeresni a terhek csökkentésével kapcsolatban, nehogy meglepetés érjen valakit.

Minden gazdálkodó, aki külföldről árut hoz be, termékdíj fizetésére kötelezett a csomagolás tekintetében
Fotó: Mounier Noémi

Hogyan ellenőrizhető le, hogy egy adott személy megfelel-e a törvényi előírásoknak?

– A NAV olyan adatbázissal és elemző rendszerekkel rendelkezik, amelyből könnyedén megállapítja, hogy az egyes gazdálkodók milyen típusú termékekkel és milyen relációban végeznek kereskedelmi tevékenységet. Ezt mindössze csak le kell futtatniuk a rendszerükben. A kereskedelmi forgalomban szállított termékek szinte minden esetben csomagolást tartalmaznak.

Milyen jogkövetkezménye van annak, ha valaki nem, vagy nem megfelelően tesz eleget a törvényi előírásoknak?

– Termékdíj bírság kiszabására több esetben is sor kerülhet: a termékdíj befizetésének hiánya esetén, a termékdíj jogellenes visszaigényelése, jogosulatlan visszatérítése során, illetve egyéni hulladékkezelés teljesítését választó kötelezettség nem teljesítése esetén. A termékdíj bírság mértéke be nem fizetett adó esetén a hiány 100%-a; jogellenes visszaigénylés vagy visszatérítés esetén a visszaigényléssel vagy visszatérítéssel érintett összeg háromszorosa.

A termékdíj késedelmes megfizetése vagy megállapított termékdíjhiány esetén késedelmi pótlékot kell fizetni, melynek megállapítására az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) késedelmi pótlékra vonatkozó szabályai az irányadók, a mulasztási bírság akár az 500.000 Ft-ot is elérheti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában