Gazdaság

2017.03.20. 11:24

Öszvér társaságok a cégvilágban

Az idén húsz százalékkal gyarapodott a nonprofit gazdasági társaságok száma. Történetük mégsem igazán sikertörténet.

B. Kiss László

A nonprofit gazdasági társaság az egyik legfiatalabb gazdasági forma. 2007. július 1. óta lehet ilyen társaságokat létrehozni Magyarországon. Bármely társasági forma alapítható nonprofit gazdasági társaságként: így lehet közöttük betéti társaság, korlátolt felelősségű társaság, vagy részvénytársaság is. Ezek a cégformák egy sajátos „hibridnek” tekinthetőek, hiszen bevételeiket jellemzően gazdasági tevékenységből szerzik, viszont a keletkező „profit” nem kerülhet szétosztásra a cégtulajdonosok között, hanem azt bizonyos, meghatározott közösségi célok elérésére, közösségi szükségletek kielégítésére használják fel. A nonprofit gazdasági társaság is kérheti a közhasznú minősítés megszerzését, ha az előírt törvényi feltételeknek megfelel. A nonprofit gazdasági társaságok száma az alapítványokkal és az egyesületekkel szemben nem jelentős.

Jelenleg 5261 ilyen vállalkozás működik hazánkban, ami a mitegy 21 ezer alapítvány és a mintegy 40 ezer egyesület mellett a nonprofit szervezetek kisebbségét alkotják – tájékoztatta lapunkat az egyik céginformációs szolgáltató. A bejegyzésüket létrehozó törvény hatályba lépésének évében 1676 nonprofit gazdasági társaságot alapítottak, és számuk 2015-ig folyamatosan nőtt. A tavalyi évben bekövetkezett enyhe csökkenés után, pedig idén ismét jelentősen – 20 százalékkal – ugrott meg a számuk.

2012-ig nőtt a nonprofit gazdasági társaságok dolgozóinak száma, aztán csökkenni kezdett

Fotó: Shutterstock

Nettó árbevételük a 2007-es 229 milliárd forintról 2012-ig 450 milliárd forintra nőtt. Azóta összesített árbevételük 384 milliárd forintra csökkent. Sajátos jogi helyzetük miatt a nonprofit gazdasági társaságok a nonprofit szervezetek és a nyereségorientált vállalkozások számára kiírt pályázatok többségén egyaránt indulhattak, ennek pozitív hatása azonban nem mutatható ki a pénzügyi adataikból – mutatott rá Hantos Zoltán, a céginformációs szolgáltató projektmenedzsere, Az árbevételhez hasonló trendet mutat a cégek alkalmazottainak száma is: 2008-ban több mint 58 ezer főt foglalkoztattak. Ez a szám 2012-ig 105 ezerre emelkedett, majd a rákövetkező évtől egyenletesen csökkent. 2015-ben már csak 82 ezres létszámot számot jelentettek le a nonprofik gazdasági társaságok. A veszteséges cégek aránya 2007 és 2011 között 29 százalékról 35 százalékra nőtt, majd stabilizálódott az ezt megközelítő értékeken.

A nonprofit gazdasági társaságok – egy kivételtől eltekintve – kis és középvállalkozási méretben működnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!