Köszönet jár a gazdáknak

2018.02.15. 07:00

Tessely Zoltán: 2010 óta évről évre erősödik a magyar mezőgazdaság

Gazdafórumot tartottak Csákváron, ahol többek között beszámoltak a Nemzeti Agrárkamara fejlesztéseiről és köszönetet is mondtak a gazdáknak.

Borsányi Bea

Varga Imre, Bitai Márton Örs, Tessely Zoltán és Illés Szabolcs a csákvári gazdafórumon

Fotó: szervezők

Az eseményen megjelent Tessely Zoltán Fejér megye 3. számú választókerületének országgyűlési képviselője, Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára, Varga Imre István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér megyei elnöke, valamint Illés Szabolcs, Csákvár város polgármestere.

Az eseményen elsőként a kamara elnöke számolt be arról, milyen fejlesztések, változások történtek a szervezetnél a gazdák érdekeit szem előtt tartva, illetve mindennapos munkájukat segítve. Ilyen volt például a Sárbogárdon megnyílt, új szolgáltató központ, ahol elérhető a kamara összes szolgáltatása. Varga Imre azt is kiemelte, fontos visszajelzés volt számukra az, hogy a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége mind a 19 megyében meggyőző eredménnyel nyerte meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei küldött-választását 2017-ben.

Varga Imre, Bitai Márton Örs, Tessely Zoltán és Illés Szabolcs a csákvári gazdafórumon
Fotós: szervezők

Fokozatos fejlődés

Tessely Zoltán elmondta:

„2010 óta évről évre erősödik a mezőgazdaság. Az előző évhez képest a fejlődés 16,8 százalékos volt, így az ágazat termelékenysége elérte a 2619 milliárd forintot, miközben a mezőgazdaságban 50 ezer, az élelmiszeriparban pedig 21 ezer új munkahely jött létre. Az agrárexport 2010-hez képest egyharmaddal emelkedett, a növénytermesztés 63 százalékkal, az állattenyésztés pedig 40 százalékkal nőtt. Az eredményekért köszönet jár az agráriumban dolgozó közel félmillió embernek.”

A földművelődésügyi államtitkár kiemelte, a gazdákkal szövetségben kormányoznak immár 8 éve, és ez idő alatt olyan agrárbékét sikerült kialakítani, ami az elért fejlődés alapját képezi. A kormányzati teljesítmény azonban mindig a társadalmi teljesítményen alapszik. A magyar agrárgazdaság jelenleg Európában a legdinamikusabban fejlődő, amihez természetesen kellettek a források: az elmúlt nyolc évben 50 milliárdról több, mint 100 milliárdra nőtt az agráriumra fordított hazai forrás nagysága és agrárdiplomácia siker, hogy 2018-ban több, mit 1300 milliárd forint uniós támogatás kerül még kifizetésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!