gazdasági kapcsolatok

2017.09.27. 08:18

Megindulhat a magyar marhahús és nyúlhús exportja Szingapúrba

Szingapúri-magyar üzleti fórum után Szijjártó Péter a Magyarország és Szingapúr közötti kormányközi megállapodások részleteiről nyilatkozott.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: tavaly 630 millió dollárnyi kereskedelmi forgalmat bonyolított le Magyarország és Szingapúr, a most kötött megállapodásokkal pedig a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok tovább bővülhetnek.

A tárcavezető beszélt az élelmiszer-biztonsággal foglalkozó intézetek közötti megállapodásról, amely nyomán a magyar marha- és nyúlhús exportjára vonatkozó engedélyeket a szingapúri fél megadta Magyarországnak, így innentől kezdve már csak a magyar húsipari vállalatok akkreditációja van hátra, és akkor megindulhat a magyar marhahús és nyúlhús exportja Szingapúrba. Ennek azért van különös jelentősége – mutatott rá -, mert mezőgazdasági tevékenység híján Szingapúr gyakorlatilag teljes egészében importálja az élelmiszereket.

Szijjártó Péter kitért a légügyi együttműködési egyezményre is, amellyel megteremtették a jogi alapját, hogy adott esetben közvetlen légi járat köthesse össze a két országot, erről a kérdésről a jövőben konzultálni fognak a Singapore Airlines-szal.

A Magyarország és Szingapúr közötti gazdasági kapcsolatok további bővülésének fontos feltétele – folytatta – az Európai Unió és Szingapúr közötti szabadkereskedelmi megállapodás végleges lezárása. Emlékeztetett, mind az Európai Parlamentnek, mind a nemzeti parlamenteknek ratifikálnia kell az egyezményt. Magyarország ezt az elsők között akarja napirendre venni – közölte.

Az oktatási megállapodásról a miniszter azt mondta: annak alapján magyarországi egyetemek évi 30 szingapúri hallgatót fogadnak majd.

Végül megjegyezte, hogy dinamikusan nőnek a szingapúri beruházások Magyarországon. Példaként megemlítette, hogy jövőre már üzemelni fog az egyik legnagyobb szingapúri autóipari beszállító vállalat gyára Miskolcon.

A fórumon a két ország kereskedelmi kamarája mellett a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. és a magyar Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) is megállapodásokat kötött.

Borítófotó: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) Vietnami-Magyar Baráti Társaság ülésén Hanoiban 2017. szeptember 25-én. Jobbra Pham Cong Tac vietnami tudományos és technológiai miniszterhelyettes. MTI Fotó: KKM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!