Gazdaság

2011.05.27. 02:29

Lendületbe jöhet az Európai Unió gazdasága - vélik az elemzők

Budapest - Az európai közösség gazdaságának fokozatos és erősödő élénkülését várja az EU 2011-2012-re szóló gazdasági prognózisa, az előrejelzések szerint a GDP ebben az évben körülbelül 1,75 százalékkal, 2012-ben közel 2 százalékkal nő, az infláció azonban a nyersanyagárak emelkedésének hatására gyorsabban emelkedik.

Osváth Sarolta

Az egyes tagállamok kilátásai azonban továbbra is igen eltérőek. Néhány országban, főként Németországban, s néhány kisebb, exportorientált gazdaságban is határozott gazdasági élénkülés tapasztalható, néhány periférián elhelyezkedő ország azonban továbbra is elmarad az EU átlagától. Az élénkülés nem jár számottevő munkahely-teremtéssel, de az államháztartások tovább javulnak. Az EU-n belüli egyensúlytalanságok folyamatban lévő korrekciója folytatódik, a kiigazítás azokban az országokban a legjelentősebb, ahol a válság kezdetekor nagyon nagy volt a hiány, nagymértékben a fogyasztás korlátozása miatt. Az európai munkerőpiacokon a helyzet továbbra is rendkívül változó, amíg Hollandiában és Ausztriában jellemzően 4-5 százalékos a munkanélküliségi ráta, addig Spanyolországban és a balti államokban például 17-21 százalék közötti.
2010 utolsó negyedévében összességében az EU-tagállamokban már valamelyest nőtt a foglalkoztatás - az ipar és az építőipar kivételével gyakorlatilag minden szektorban javult a helyzet. Az idén azonban továbbra is csak mérsékelt emelkedés várható a foglalkoztatásban, a tavaly ősz óta tapasztalható kismértékű gazdasági növekedés továbbra is lényeges munkahely-teremtés nélkül erősödik. Az előirányzottnál valamivel kedvezőbben alakul a tagállamok államháztartási helyzete, az erőteljesebb növekedés és az átmeneti ösztönző intézkedések befejeződésének következtében a 2010. évi, a GDP megközelítőleg 6,5 százalékát kitevő értékről az előrejelzések szerint 2011-ben mintegy 4,75 százalékra, 2012-ben pedig 3,75 százalékra esik vissza. Külön vizsgálva az euróövezet országait, ott is hasonló az államháztartási hiány mérséklődése, csak eleve valamivel alacsonyabb szintű a hiány. A kiigazítás nagy részét mindkét régióban a kiadáscsökkentések teszik ki. Az adósságarány növekvő pályán marad az előrejelzés időszakában, 2012-re a GDP 83 százalékát éri el az EU-ban, és 88 százalékát az euróövezetben.Az EU élénkülése várhatóan visszafogottabb lesz a korábbi fellendüléshez képest, de a belső magánkereslet fokozatos erősödésével az élénkülés egyre inkább önfenntartóvá válik. Az exportnövekedés hatására az eszközberuházás gyorsulhat az idén. Ezzel szemben az építési beruházások tovább szűkülnek, a vállalati és háztartási szektorban pedig továbbra is tart az óvatos hitelfelvétel, illetve a kockázatkerülő kihelyezés folyamata. A költségvetési konszolidáció hatása rövid távon nyomást gyakorol a tőke- és fogyasztói kiadásokra.

Olli Rehn, a gazdasági ügyekért és a monetáris politikáért felelős európai biztos szerint az előrejelzés fő üzenete az, hogy az európai gazdaságélénkülés az újabb külső zavarok és az államadósság-piac feszültségei ellenére is stabil és folytatódik. Ugyanakkor szükség van a folytatódó költségvetési konszolidációra és a munkahely-teremtést támogató, valamint gazdaságaink versenyképességét javító strukturális reformok határozott végrehajtására - hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!