Gazdaság

2017.05.25. 15:55

Az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője volt a díszvendég a kamara küldöttgyűlésén

Több díj átadására is alkalmat szolgáltatott a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara csütörtöki küldöttgyűlése.

B. Kiss László

Tisztességes, átlátható közösség az övék, amely szívén viseli a fiatalok sorsát, és elismeri az idősek teljesítményét. A nyugodt, kiszámítható gazdasági környezet megteremtésében érdekeltek, és mindenkivel partnerségre törekszenek. Elkötelezettek az Európai Unió mellett, mert fontos számukra a gazdasági kapcsolatok itteni rendszere, és – a vállalkozások nevében – igényt tartanak az uniós források hatvan százalékára – ezekkel a szavakkal jellemezte Radetzky Jenő elnök a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát, a szervezet csütörtöki küldöttgyűlésen mondott beszédében. Az üzenet pedig, amit megfogalmazott, úgy szól: itt az ideje az új kiegyezésnek. A kiegyezéssel önmagunkkal és Brüsszellel is. A kamara az erős nemzet, az erős Magyarország fennmaradásában, és az erős Fejér megyei gazdaság létrehozásában érdekelt – szögezte le végezetül Radetzky Jenő.

A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kitüntetettjei, díjazottai Radetzky Jenővel, az FMKIK elnökével
Fotó. Koppán Viktor

A küldöttgyűlés díszvendége Zupkó Gábor nagykövet, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője volt, aki előadásában – többek között – arról beszélt, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a kamarák azon információk célbajuttatásában, melyek arról szólnak, hogy a vállalkozások miként juthatnak hozzá az EU-s forrásokhoz. Nincs külön Budapest és Brüsszel, nincs külön Unió és Magyarország. Mindannyian uniós polgárok vagyunk, és vannak persze viták, amelyek élesebbek mint azt ő személy szerint szeretné, de hát ez része a demokráciának – fogalmazott a képviseletvezető. Hazánk az uniós tagság révén tényleges erején felül képes hatást gyakorolni globális folyamatokra, az EU egységes piaca pedig nem akármilyen gazdasági lehetőséget jelent – hangsúlyozta a nagykövet.

 

A küldöttgyűlésre meghívást kaptak a Szakma Kiváló Tanulója Verseny, illetve az Országos Tanulmányi Verseny Fejér megyei döntősei és oktatóik is. A küldöttgyűlés adott alkalmat továbbá az FMKIK által alapított több díj átadására is.

A küldöttgyűlésen a küldöttek megtárgyalták és elfogadták az FMKIK 2016. évi üzleti tervét, mérlegbeszámolóját és eredmény kimutatását, s elfogadták az FMKIK 2017. évi üzleti tervét.

Az Életműdíjat ezúttal Urbán László, a Momert Zrt. vezérigazgatója vehette át. Az év vállalkozója díjat Damniczki Gyula Balázs, az ALBA-GEL Kft. ügyvezetője kapta. Fejér megye gazdasága védelméért díjban ebben az évben Bozsik János címzetes rendőrzászlós (a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vizsgálója) részesült. Kamarai munkáért díj elismerő oklevelet kapott Kiss Lajos, a Fütszigbau ügyvezetője, és Horváth József egyéni vállalkozó. A Fiatal Vállalkozói Díjat Madler László, a Lucullus 3 Kft. ügyvezetője és Simon Péter gyárigazgató (Simon Műanyagfeldolgozó Cégcsoport) érdemelte ki. Az Innovációs Díjat a Macher Gépészeti és Elektronikai Zrt-nek adományozta idén az FMKIK.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!