Gazdaság

2012.03.13. 16:45

Kohéziós pénzek: a Jobbik szerint ez zsarolás

A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint az Európai Unió pénzügyminisztereinek keddi döntésével "egy újabb zsarolásnak lehetünk a szemtanúi".

MTI

Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese budapesti sajtótájékoztatóján így reagált arra, hogy Brüsszelben bejelentették: az uniós országok pénzügyminiszterei jóváhagyták a Magyarországot megillető kohéziós források részleges felfüggesztését a következő évre, de egyben úgy döntöttek, hogy ha Magyarország megteszi a szükséges kiigazító lépéseket, az intézkedést már idén júniusban haladéktalanul hatályon kívül helyezik.

A jobbikos politikus azt mondta: "ez ugyanannak a zsaroló politikának a folytatása, amelyet Magyarországgal szemben az EU hónapok óta folytat". Magyarországot állandó médianyomás alatt tartja az unió, és folyamatosan gazdasági-pénzügyi szankciókkal fenyegeti - tette hozzá, megjegyezve, hogy az EU szerinte kettős mércével mér, hiszen például Spanyolországgal szemben nem érvényesül ez a fajta pénzügyi szigor.

Gyöngyösi Márton úgy látja, egyre többen vannak, akik azt gondolják, Magyarország és Brüsszel mai, illetve Magyarország és Moszkva korábbi viszonya között csak az a különbség, hogy Brüsszelben jelenleg két tucat meg nem választott ember hoz döntést a tagállamok ügyében, nem pedig tizenöt, mint egykor a Szovjetunióban. Továbbá "nem katonai szankciókkal és nyomásgyakorlással lehetetlenítik el az országokat, hanem gazdasági-pénzügyi szankciókkal" - mondta.

A képviselő hozzátette, pártja szerint Orbán Viktor miniszterelnök azt fogja bebizonyítani az EU-nak, hogy brutális megszorítások árán is teljesíti a közösség diktátumait.

A Jobbik továbbra is azt javasolja, a kormány gondolja át az ország EU-tagságát, ugyanis egy olyan pénzügyi szankcióval sújtják az országot, "amely már teljesen egyértelműen mutatja azt, hogy Magyarországnak nincs miért bennmaradnia egy gazdasági megszorításokat előrevetítő unióban" - zárta szavait Gyöngyösi Márton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!