Gazdaság

2013.05.28. 16:00

Kevesebb lesz a gyümölcs, a méhek nem bírták eddig a sok munkát

Fejér megye - A hirtelen támadt felmelegedés utáni gyors lefolyású virágzás és a kevés méh miatt nem lehet az idén kiemelt gyümölcstermésre számítani.

Klecska Ernő

Az ok prózai: a megfogyatkozott méhcsaládok egyszerűen nem győzték a sok munkát, a fák beporzását.  Bár az Állami Gyümölcskutató Intézet szakemberei kiváló szezont jósoltak a gyümölcsfák virágzásakor, kiderült, a robbanásszerűen bekövetkezett meleg egyszerre nyitotta meg a rügyeket, így a méhek szinte képtelenek voltak eredményes munkát végezni. Ráadásul nehezítette a helyzetet, hogy jóval kevesebb méh jutott a virágokra, a többségük ugyanis sokáig a kaptárban maradt, így nem tudott kialakulni a megfelelő rajmennyiség.

A hirtelen felmelegedés következtében a nyugalmi állapotban lévő bimbók kinyíltak, és a megszokott sorrend helyett most minden fafajta szinte egyszerre borult illatos virágba. Ez az összecsúszás bizony megzavarta a természet rendjét, a megtizedelt méhek pedig egyszerűen nem bírtak a feladattal, nem sikerült minden virágot beporozniuk - mondta Szügyi Sándor, a kutatóintézet munkatársa. Ha kiemelt termés nem is várható, a szakember mindenkit megnyugtat: bár a méhek hatékonysága ezúttal elmaradt a várt értékektől, így is átlagos gyümölcsmennyiségre lehet számítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!