saját szervezésben

2019.02.10. 08:29

Idén is belföldi utazást tervez a magyarok többsége

A tavalyi felméréshez hasonlóan két-három hétre, hotelben megszállva nyaralnánk a legszívesebben.

Forrás: Shutterstock

Fotó: puhhha

A Bónusz Brigád és a GKI Digital év eleji kutatásából készült felmérés szerint a megkérdezettek 65 százaléka többször is szeretne az idén útra kelni. A többség (66 százalék) olyan helyre akar menni, ahol még nem járt, de régóta a listáján van a hely. A többiek olyan helyre mennének, ahol már jártak, de visszavágynak. A 30-39 évesek még nagyobb arányban (62 százalék) mennének oda, ahol már jártak, a 18-29 éves fiatalok pedig inkább új helyre látogatnának (76 százalék).

A Bónusz Brigád és a GKI Digital kutatásából az is kiderült, hogy a tervek szerint a válaszadók 81 százaléka belföldön fog pihenni 2019-ben, de ezzel párhuzamosan 58 százalék európai, nem szomszédos országba is tervez utazást. A válaszadók fele szomszédos országban pihenne.

A városlátogatás, a wellness és a vízparti nyaralás továbbra is a három legnépszerűbb program, mindháromra 60 százalék körüli arányban voksoltak a válaszadók. A kutatásban részt vevők 14 százalékának mindegy az úti cél, csak pihenjen.

A közlemény szerint a válaszadók kétharmada hotelben tervez megszállni, 56 százalékuk apartmanban, minden ötödik válaszadó pedig magánházba készül. Ha tehetné, minden harmadik ember több mint 3 hetet töltene távol az otthonától, de erre reális esélyt csak minden ötödik válaszadó lát.

Három emberből kettő a párjával fog utazni, sőt ha nyernének egy utazást, akkor is csak az emberek harmada vinné a szűk családját, legtöbben még egy nyereményutazásra is kizárólag a párjukkal mennének. A nyereményút célpontja a legtöbbek számára maradna Európán belül (28 százalék), de közel ugyanennyien választanának egy ingyenes amerikai utazást is.

A kutatás kitért arra is, hogy a legtöbben (73 százalék) autóval terveznek utazni, míg repülős útra kevesebben, csak 64 százalékuk vállalkozna.

Az utazási irodák által teljes egészében megszervezett utak nem népszerűek a felmérés szerint: a válaszadók 68 százaléka maga szervez mindent, önállóan keresgél programok és információk után, csupán minden negyedik ember bízza magát utazási irodára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában