Gazdaság

2013.04.01. 17:22

Friss gomolyasajt, szabadtéri látvány

Etyek-Ödönmajor – Az ország egyik legkorszerűbb tehenészeti telepén kézműves sajt készült friss tejből, s a régi fáradságos módszerrel vajjal köpültek a lágy kenyérre.

Zsohár Melinda

Az etyek-ödönmajori istállókban békésen kérődztek a tehenek, az előtérben felállított sátrak alatt pedig hatalmas rézüstben kavarta a reggel fejt tejet hegedűs Imre. A sajtkészítéshez szükséges, szemre is szép fa eszközök készen álltak, a lilahagyma, az illatos fűszerek összeaprítva várták, hogy a gomolyába keverjék őket.

Fotó: Zsohár Melinda

Hegedűs Imre, a Bicskei Mezőgazdasági Zrt. ügyvezetője mindig kitalál valamit, hogy népszerűsítse a magyar mezőgazdaságot, a hagyományos, kézműves élelmiszereket, noha nagyüzemi állattartást folytat. Szerinte a két dolog nem áll ellentétben egymással. Bőrkötényt kanyarított maga elé, fejébe fonott sapkát nyomott, s szavai nyomán a tej, az étel, az élet dicsérete hangzott el. A Magyar Piac Szövetkezet elnökasszonya, Konrád Istvánné háromszáz főtt tojást hozott Óbarokról az ünnepre tekintettel, Hegedűs Imre fivére köpülte a vajat a tradicionális faköpülőben.



Természetesen etyeki borokat, lélekmelegítő pálinkát kóstolhattak a sajtok mellé az egyre szaporodó érdeklődők. A borutak mintájára kíván sajtutakat létrehozni a Kis-, Közép és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesülete, illetve a kettőt összekapcsolni, ahol lehet. Főpróbaként nyitotta meg Etyek-Ödönmajorban az első állomást Hegedűs Imre, hangulatos bemutatóval színesítve a gomolyasajt készítését. Részletes felvilágosítással szolgált a laktobacilus törzsek mibenlétéről, s hogy a tej mikor alkalmas a kinozin nevű oltóenzim befogadására. Megtudhattuk, hogy a savanyú érlelés nyomán készül a túró, az édes alvadékból viszont a sajt.

 



Persze késztermékeket is kóstolhattak a kíváncsiskodók, s a testesebb ételekre vágyóknak főzte a csülkös bablevest Pintér István és felesége. Két kis szőrös hucul lovával berobogott Hegedűs Imre munka- és tulajdonostársa, Bognár Sándor, barantás ifjak kíséretében. Az igénytelen, kedves hátasok a minap versenyen pipálták le kényes-fényes lótársaikat, számolt be Bognár büszkén a sikerről. A honfoglaláskori fanyergekre felkapaszkodtak a legfiatalabbak, míg a kényelmesebbek degeszre ették magukat tejtermékekkel. Ez a kilóknak sem árt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!