botrány

2018.02.25. 16:55

Felszámolják a pénzmosással megvádolt harmadik legnagyobb lett bankot

Az ABLV arra sem képes már, hogy kifizesse a betéteseket.

Felszámolják a pénzmosási ügybe keveredett harmadik legnagyobb lett bankot – jelentette be az Európai Központi Bank (EKB).

Az euróövezeti központi bank közleménye szerint „a lett bank csődközeli helyzetben van”, miközben „luxembourgi leánybankjánál az összeomlás jelei” tapasztalhatóak.

Az EKB tájékoztatta a helyzetről az Egységes Szanálási Testületet (SRB), amely jóváhagyta a lett bank és luxembourgi leánycége felszámolását a lett és a luxemburgi törvények alapján.

Az EKB szerint a lett bank jelentősen meggyengült likviditása miatt nem képes időben rendezni adósságait és más kötelezettségeit. Arra sem képes már, hogy kifizesse a betéteseket – őket egyébként a lett betétbiztosítási alap kártalanítja 100 ezer euró összegig.

Az Európai Központi Bank (EKB) még hétfőn azonnali hatállyal befagyasztotta a pénzmosási botrányba keveredett lett ABLV bank kifizetéseit.

Az EKB először élt a 2014-ben ráruházott euróövezeti bankfelügyeleti jogával.

A bank helyzete azután ingott meg a múlt héten, hogy a lett korrupcióellenes ügynökség és az amerikai pénzügyminisztérium pénzügyi bűnözéssel foglalkozó felügyelete megvádolta, hogy közreműködött abban, hogy ügyfelei kijátsszák az ENSZ Észak-Korea elleni szankcióit, továbbá kapcsolata van Észak-Korea fegyverfejlesztési programjával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!