Gazdaság

2017.02.17. 11:54

Fejér az élbolyban van - A segédmunkások bruttó 147 ezret, a felsővezetők átlagban 747 ezret kerestek tavaly

Magyarországon tavaly a havi bruttó átlagfizetés 260 ezer forint volt. Ez tízezer forinttal magasabb összeg, mint az azt megelőző évben.

B. Kiss László

Ezt állapította meg az egyik állásportál anonim internetes felmérése. A felmérés szerint tavaly is Budapesten voltak a legmagasabb fizetések: az ottani bérek átlaga elérte a 350 ezer forintot, növelve ezzel a főváros és az ország többi része közti bérszakadékot. Továbbra is csak öt dunántúli megye tudta megközelíteni ezt a szintet: a korábbi évekhez hasonlóan a Komárom-Esztergom megyei (298 ezer), a Győr-Moson-Sopron megyei (285 ezer), a Vas megyei (283 ezer), valamint a Fejér és Veszprém megyei (280 ezer) munkavállalók kerestek havi bruttó 300 ezer forint közelében. Heves és Pest megye dolgozói 270 ezer forintra számíthattak átlagosan. A többi régióban a bérek már 250 ezer forint körül, vagy az alatt mozogtak.

A legalacsonyabb fizetésre Csongrád, Somogy illetve Békés megye dolgozói számíthattak – ott az átlagbér havi bruttó 220 ezer forint volt.

Országosan a legkevesebbre a segédmunkások számíthattak havi bruttó 147 ezer forintos átlagfizetésükkel, a másik véglet a felsővezetők átlagos havi 757 ezer forintos fizetése volt. A ranglétra köztes szakaszán az alsóbb fizetési kategóriákban a szolgáltatási szféra alkalmazottai és a szakmunkások (180 ezer forint), valamint az adminisztratív alkalmazottak (200 ezer) helyezkedtek el. A műszaki és technikai területen szakképzett dolgozók, tehát a mérnökök és IT szakemberek átlagosan havi 340 ezer forintot kerestek tavaly, a középvezetők átlagbére pedig bruttó 440 ezer forint volt.

Az iskolai végzettséggel arányosan növekedett a munkavállalók bére is. Míg szakközépiskolával az alkalmazottak átlagosan bruttó 186 ezer forintot kaptak, érettségivel ez az összeg már 220 ezer forintra nőtt. Az OKJ képzés a munkahelyen átlag 228 ezer forintot ért, a diploma viszont ezeknél jóval többet: főiskolai végzettséggel rendelkező munkavállalók átlag 360 ezer forintos, egyetemi diplomával rendelkezők akár 400 ezer forintos bruttó fizetésre is számíthattak 2016-ban.

A cégnagyság szerinti összehasonlításból kiderült, hogy a kollégák számának növekedésével arányosan növekedett a várható fizetés nagysága is. A kis cégek dolgozói ugyanis átlagosan harmadával kerestek kevesebbet 2016-ban, mint a nagyvállalatok alkalmazottai. A kevesebb, mint 10 főt foglalkoztató cégek alkalmazottainak  átlagfizetése nem érte el a 200 ezer forintos határt sem, de 50 dolgozónal már 250 ezer forint volt az átlag, míg 250 alkalmazott esetében már 300 ezer. A több, mint 1000 főt foglalkoztató nagyvállalatoknál már bruttó 330 ezer forint volt a bruttó átlagbér.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!