uniós átlag

2017.09.19. 18:38

Évente hatszázan halnak meg az utakon

Az Európai Mobilitási Hét keretében ezért a biztonságos közlekedésre is felhívják a figyelmet.

Az idén több mint 200 magyarországi település vesz részt a 16. Európai Mobilitási Héten – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára egy keddi sajtótájékoztatón Budapesten.

Homolya Róbert elmondta, a közlekedés forradalmi változáson megy át, mivel egyre több elektromos meghajtású jármű közlekedik, de a folyamatosan fejlődő közösségi közlekedést és kerékpározást is évről évre többen választják az iskolába vagy munkába járáshoz.

Míg 15-20 évvel ezelőtt évente még mintegy 2000 ember halt meg közlekedési balesetben Magyarországon, ez a szám az elmúlt évek közlekedés-biztonsági beruházásainak köszönhetően évi 600-ra csökkent. Ez nagyjából az uniós átlagnak felel meg, ugyanakkor szükséges, hogy a javuló tendencia folytatódjon – emelte ki.

Az eseményen Violeta Bulc közlekedéspolitikáért felelős uniós biztos a témához kapcsolódva figyelmeztetett: csak közlekedési balesetben mintegy 25 ezer ember hal meg évente Európa útjain. Magyarország az innovatív közlekedési fejlesztések, az alternatív üzemanyagok elérhetősége (például az elektromosautó-töltőállomások) területén élen jár Európában, ezért más országoknak is jó példa lehet – tette hozzá.

Fontosnak nevezte, hogy az Európai Mobilitási Hét akcióval felhívják az emberek figyelmét arra, hogy munkanaponként mintegy 1 milliárd euró veszteséget okoznak a közlekedési dugók a kontinensen.

A tájékoztatón Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója elmondta: a közösségi közlekedésnek ki kell aknáznia a fejlődő technológiai lehetőségeket. Meg kell változtatni azt a szemléletet, hogy a közösségi közlekedés csak viszi az adófizetők pénzét, mert a világon szinte mindenhol veszteséges, pedig e nélkül a városokban még a mostaninál is sokkal nagyobb dugók lennének, ezért folytatni kell a fejlesztéseket ezen a területen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!