Gazdaság

2017.04.26. 18:50

Az árfolyamgát megszűnése miatt nőhet a törlesztőrészletük a devizahiteleseknek

Tízezreknek lehet még devizahitele. Most közülük sokuknak az árfolyamgát megszűnése miatt nőhet a törlesztőrészletük, ettől függetlenül egyre többen vesznek fel ismét kölcsönt.

Penk Tímea

Rengeteg bajba került devizahiteles öt évvel ezelőtt mentőövet kapott a kormánytól, most azonban sokan azzal szembesülhetnek, hogy a segítség véget ért. Utánajártunk, mennyire viselheti meg az adóst, hogy többé nem az öt éve meghatározott árfolyamon törleszt, és szakértők segítségével gyorsjelentést adunk a jelenlegi hitelpiacról is.

Tíz évvel ezelőtt még senki sem sejtette, hogy baj lesz, az árfolyamkockázattal járó veszélyt senki nem vette komolyan. A bankok és az ügyfelek is csak a lehetőséget és az alacsony kamatokat akarták látni. Így aztán 2008 végére hatvan százalékra ugrott a devizahitelek aránya a teljes lakáshitel-portfólión belül. A jegybank adatai szerint négy évvel korábban ez az arány még csak nyolc százalék volt, az ezredfordulón pedig körülbelül egy százalék. Utólag könnyű belátni, hogy amennyiben valami miatt meginog az amúgy is gyenge lábakon álló rendszer, törvényszerű a piacra került devizaalapú jelzáloghitelek tömeges bedőlése. 2008 a válság éve lett, a svájci frank árfolyama elszaladt, a törlesztőrészletek a sokszorosára ugrottak, és azok a kedvező hitelek, amelyeket a család addig olyan vidáman és könnyedén fizetgetett, átokká váltak.

A frank erősödése miatt volt, akinél a tőketartozás nemhogy csökkent, de egyenesen nőtt - hiába fizetett korábban évekig minden részletet pontosan -, hiszen az árfolyamkockázatot a hitel felvevőjének kellett vállalnia. Még emlékszünk a fellángoló vitákra, amelyek során a bankok szirénénekétől kezdve a felelőtlen ügyfelekig minden szóba került, miközben tízezrével tárták szét a kezüket a fizetésképtelenné váló emberek. A kormány végül úgy döntött, a devizahitelesek segítségére siet, így aki szerette volna, annak lehetővé tették az árfolyamgátat. A Bankszövetség adatai szerint a devizaadósok negyven százaléka belépett az árfolyamgátrendszerbe. Ez azt jelentette, hogy az elviselhetetlen terhek egy időre könnyebbé váltak. Pontosan öt évig.

A bankok úgy tettek, mintha a svájci frankot fix, 180 forintos árfolyamon jegyeznék, és az ügyfél ez alapján fizetett. A tartozást azonban nem felejtették el, az árfolyamingadozás miatt elmaradt törlesztőrészleteket külön számlán vezették azzal, hogy egy nap majd ezt is kérni fogják, ami azonban fontos, erre az összegre nem számoltak fel kamatot. Ez a nap sokaknál mostanában jön el, ugyanis számos devizahiteles árfolyamgátas időszaka véget ér. Azt megelőzendő, hogy megismétlődjön a devizahitelesek újabb vesszőfutása, a törlesztőrészletek maximum 15 százalékkal nőhetnek, ez viszont csak egyetlen dolgot jelenthet: növekvő futamidőt. Ez pedig baj. Aki fizetett már életében hitelt, az pontosan tudja, hogy az adós legnagyobb ellensége az idő. Nemcsak azért, mert így sokszor gyakorlatilag soha nem szabadulhat a tartozásától, de szinte az is biztos, hogy végül a többszörösét fizeti ki az egykor felvett pénznek.

Gergely Péter, egy összehasonlító portál hitelszakértője kérdésünkre elmondta: összesen mintegy 170 ezer ember volt annak idején érintett az árfolyamgátas rendszerben, de hogy most öt év elteltével hányan maradtak, azt nehéz megjósolni. Nem tudni, hány embernek sikerült teljes mértékben kifizetnie az adósságát, ahogy azt sem, hányan léptek ki a rendszerből időközben, hogy magasabb törlesztőrészlettel ugyan, de gyorsabban szabaduljanak adósságuktól. A szakember hangsúlyozta: akik annak idején az árfolyamgátat választották, nemcsak tervezhető költségekkel számolhattak, de a bank és az állam is átvállalt némi terhet az adósságukból, így mindenképpen jól jártak, persze ezt nehéz számszerűsíteni, hiszen ahány hitel, annyiféle variáció van. Az azonban biztos - hangsúlyozta a szakértő -, hogy a növekedő futamidő vagy az esetlegesen emelkedő költségek nem érhetik váratlanul az ügyfeleket, hiszen azzal, hogy ez a nap egyszer eljön, a szerződésük megkötésekor tisztában voltak. Jelenleg a bankok olyan hitelkiváltó konstrukciókkal rendelkeznek - hívta fel a figyelmet Gergely Péter -, hogy könnyen lehet, megéri a devizahitelt (főleg, ha mellé egyéb áru-, személyi- vagy jelzáloghitel is társul) kiváltani egy kedvezőbb kamatozásúra. Akár százezreket is spórolhat, aki utánajár a legkedvezőbb megoldásnak. A szakember szerint a maximum 15 százalékos emelkedés a legtöbb adósnál nem fog komoly gondot okozni, főleg, hogy azóta a fizetések is jelentősen emelkedtek, arra azonban - tette hozzá -, hogy a rossz emlékű devizahitelek végleg kifussanak, még minimum tíz évet kell várni. Addig pedig még sokaknak fog fejtörést okozni az egyre halmozódó adósság.

A Világgazdaság úgy tudja, hogy 2016 végéig 72 ezer adóst kerestek meg a hitelintézetek, közülük azonban csupán 4 ezerrel sikerült megegyezniük, márpedig a nem együttműködő adósoknál - ha a hitelező úgy dönt - elindulhat a fedezetérvényesítés, de az is jellemző megoldás, hogy a bank eladja a bedőlt hiteleket egy követeléskezelőnek, ez pedig azt jelenti, hogy akár tízezrek lakhatása is veszélybe kerülhet. Ez persze csak a legrosszabb forgatókönyv, amely csak a legrosszabb helyzetben lévő adósokra vonatkozik. Vannak, akik egyáltalán nem tartanak attól, hogy megroppanthatja a családi költségvetést egy hitel.

Egy hitelszakértő, Horváth Beatrix tapasztalata szerint ugyanis már helyreállt a bizalom a bankokkal szemben, legalábbis ők jelenleg a hitelfelvétel megélénkülését látják. Nem véletlenül, hiszen most nagyon alacsonyak a kamatok - majd hozzátette: a tapasztalat azt mutatja, a hiteligénylők sokkal óvatosabbak, mint korábban. Az általános az, hogy az ügyfelek fizetésük 33 százalékáig vállalják a törlesztőrészleteket, és maximum negyven százalékig mennek el. A végtelenbe nyúló futamidők sincsenek már divatban, a legjellemzőbb a 15 év, a húsz ma már ritkaságnak számít - arról nem beszélve, hogy önrész nélkül már szinte senki nem mer belevágni egy hitelfelvételbe - fogalmazott a szakértő. bd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!