Gazdaság

2012.07.19. 04:34

A kisvállalati adó az akcióterv leghomályosabb pontja?

A költségvetés helyzete romlik, a foglalkozatás érdemben nem bővül - állítja a kormány munkahelyvédelmi akciótervét elemezve a GKI.

Klecska Ernő

A kormány az akciótervben 100 ezer forintos bruttó bérig a 25 év alattiak, az 55 év felettiek és a képzettséget nem igénylő munkát végzők után fizetendő munkáltatói járulékot a felére kívánja csökkenteni, míg a tartósan munkanélküliek alkalmazása esetén az első két évben a munkáltatónak nem kell fizetniük dolgozóik után, a harmadik évben pedig a jelenlegi fele lesz a munkáltatói teher. A gyesről és a gyedről visszatérők után az első két évben 100 ezer forint bruttó bérig sem kell majd járulékot fizetni a munkáltatóknak, harmadik évben pedig csak a jelenlegi felét. A 6 millió forint alatti árbevételű mikro vállalkozások tételes adózást választhatnak: főállású kisadózó esetében havi 50 ezer forintot, mellékállásban 25 ezer forintot kell fizetniük, s más terhet (kivéve iparűzési adó és ÁFA) nem kell teljesíteniük.

A legfeljebb 25 főt alkalmazó cégek a kisvállalatok adóját (KIVA) is választhatják. Az adó alapja a kisvállalat nyereségének és az általa foglalkoztatottak bérköltségének összege lesz, mértéke pedig 16 százalék.

Az 500 ezer euró árbevétel alatti vállalkozások csak akkor kötelesek befizetni az áfát, ha nekik azt már kifizették. A cégeknek tőkehelyzetük megítélésénél nem kell beszámítaniuk a devizaárfolyamok változásából származó veszteségüket. Egyszerűsödik a házipénztárakra vonatkozó adminisztráció is.

Mivel a beterjesztett törvényjavaslatok sem tartalmaztak költség-haszon becslést, A GKI Gazdaságkutató Zrt. a meglévő és elérhető adatok alapján becsülte meg a várható előnyöket és költségvetési kiadásokat.

Az akcióterv TB járulék kedvezményt kínáló részeiről megállapítható: közel 1 millió 200 ezer munkavállalóra vonatkoznak és 200-210 milliárddal mérsékelhetik a munkáltatók terheit. Minél több kedvezményezett munkavállalót foglalkoztat egy cég, annál nagyobb a nyereség. Mivel a jellemző magyar vállalati méret mellett a cégenkénti megtakarítás csekély, így érdemben ettől nem várható foglalkoztatás bővülés.

A tartós munkanélküliekre vonatkozó kedvezmény látványos ugyan, de az eddigi példák (Start kártya, átképzési programok) azt jelzik, hogy nem a bérköltség nagysága az elhelyezkedésük gátja.

Elvben nagy hatás várható a kisadózók tételes adójától. A beépített korlátozások, az hogy számláik nem írhatók le költségként, s csak 6 millió forint árbevételig alkalmazható, erősen szűkítik az érdekeltek lehetséges körét. Tényleges megtakarítás ebben a körben 15-20 milliárd lehet.

A kisvállalati adó az akcióterv leghomályosabb pontja állítja a tanulmány. A benyújtott javaslat alapján a TB járulékot is kiváltja más adók és járulékok mellett. Mivel a pénzügyi vagyon változásához kötődik, ez elvben azt jelentené, hogy minél veszteségesebb egy cég, annál kevesebb TB járulékot kell fizetnie (miután a veszteség és a személyi jellegű kifizetések összege után kell 16 százalékot fizetni). Ha ésszerűen azt tételezzük fel, hogy a KIVA a TB járulékot váltja ki és veszteség esetén nullát kell a személyi költségekhez hozzáadni, a vállalkozók 30-35 milliárdot nyerhetnek. A veszteséges cégek vesztesége 2012-ben várhatóan 500 milliárd forint felett lesz, így nem várható, hogy létszámbővítést hajtsanak végre szögezik le.

Az akcióterv ezen intézkedései így 260-270 milliárd könnyítést jelentenek. Mivel a kedvezmények nem vonhatók össze (s nem világos, hogy például a KIVA-t és a TB járulék kedvezményeket együttesen is igénybe lehet-e venni), ezért a tényleges hatás ennél valószínűleg kisebb lesz.

Az ÁFA befizetések új szabályozása javíthatja a kisebb cégek likviditását, de tekintettel arra, hogy a ki nem fizetett alvállalkozó számla ÁFA tartalmát sem lehet majd elszámolni, ezért érdemben csak mérsékelt hatást fog gyakorolni. Az elemzők becslése szerint ez a kamatkiadásokon keresztül 10-15 milliárd forint megtakarítását jelenti a cégek egy szűk csoportja számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!