Szövetkezetek

2018.01.24. 20:00

Minden fontos kérdésben a nyugdíjasok döntenek

A Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezek Országos Érdekképviseleti Szövetség, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége 22 állomásból álló közös szakmai rendezvénysorozata Veszprém után a második állomására, Székesfehérvárra érkezett, ahol a témában több hasznos előadás hangzott el.

R. Szolga Réka

Hazánk többletjövedelméből a nyugdíjasok is részesülnek, hiszen a mai Magyarország sikere nekik köszönhető – mondta Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő, aki megnyitotta az eseményt, illetve köszöntötte a Városházára érkezett előadókat.

Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettese kiemelte, mintegy 200 ezer munkavállaló hiányzik a versenyszférából, a munkaerő-kínálat bővítésének egyik módja a nyugdíjasok visszacsábítása lehet a munkaerőpiacra. Elmondta, tavaly 2,7 millió volt azoknak a száma, akik jogosultak nyugdíjszerű ellátásra, miközben a 65 éven felüliek foglalkoztatása alacsony, nem éri el az európai uniós átlag felét. Mint mondta, a hazai gazdaságpolitikát tekintve nincs ok panaszra, a lehetőség adott arra, hogy az aggasztó munkaerőpiaci krízisen urrá legyünk, és a betöltetlen állások száma jelentősen csökkenjen. A nyugdíj mellett munkát vállalók a feldolgozóiparban, a kereskedelem és vendéglátás területén, valamint adminisztratív munkakörökben is elhelyezkedhetnek – hangzott el. A nyugdíjas-szövetkezeti munkavállalás nem csodaszer, nem szünteti meg a mai nyugdíjrendszer ellentmondásait, viszont egy olyan önkéntes kontsrukció, amely új munkahelyeket teremt, társadalmi hasznossága jelentős és a munkarerőhiányt is enyhíti.

Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő megnyitotta az eseményt Fotó: Koppán Viktor

Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesületének elnöke az érintett oldalt hivatott képviselni a fórumon. Éppen ma tárgyalnak majd a nyugdíjas delegáltak a Parlamentben – tudta meg lapunk, hiszen ez az egyesület azért alakult, hogy a helyi szinten felmerülő kérdéseket magasabb szintre tudják emelni. Az előadó kitért az érintett korosztály félelmeire: a test elöregedése,

cselekvési, biztonsági, anyagi korlátozottság, a társas kapcsolatok beszűkülése lehet e társadalmi csoport rémálma. Arra a kérdésre, milyen formában dolgozhatnak a nyugdíjasok elmondta: alkalmazottként, közszférában, társas vállalkozásban, szövetkezetben, egyéni vállalkozóként, szerzői jog hatálya alá tartozóként, fizetetlen, önkéntes, háztartási munkásként tevékenykedhetnek. Az előbb felsorolt félelmi faktorok kapcsán pedig egyértelmű motivációs tényező a közösségi kapcsolatok megtartása, az önbecsülés növelése, testi és lelki frissesség megőrzése, az életminőség komfortosabbá tétele.

Réti Mária, a Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft. szakértőinek előadása a szabályozás jogi hátterét érintően kiemelte: a szövetkezetre vonatkozóan nincsenek kötelező normák a törvényben, azaz a tagok maguk dolgozzák ki az alapszabályi rendelkezéseket, minden lényeges kérdésben nekik van döntési kompetenciájuk. Az alapszabályi rendelkezések rögzítésekor tehát széles döntési jogkör jellemzi a tagságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!