Gazdaság

2010.01.07. 03:28

Pályázat bírságra

Budapest - Pályázatot írt ki a munkavédelmi jellegű bírságok felhasználására az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF).

Klecska Ernő

A pályázatra fordítható keretösszeg 570 millió forint, amelyből kamatmentesen visszatérítendő, vagy vissza nem térítendő támogatás is adható. Az érdeklődők több mindenre kaphatnak pénzt, például a munkaeszközök és védőeszközök, a technológiák, a technológiában felhasznált és keletkezett anyagok, a munka világában fellépő új kockázati tényezők kutatására, megelőző vizsgálati módszerekkel történő értékelésére, a foglalkozási veszélyek és ártalmak megelőzését szolgáló tájékoztatásra, továbbá a munkavédelmi célú ismeretterjesztésre, képzésre, továbbképzésre, kutatásra, az Európai Közösség munkavédelmi előírásainak megfelelő, a megelőzésre irányuló helyes gyakorlat átvételére, illetve a vállalkozások és a munkavédelemben érintett társadalmi szervezetek támogatására ennek megvalósításában.

A pályázaton a megvalósítás költségeinek és ráfordításainak legfeljebb 70 százalékáig adható támogatás. Ez a korlátozás nem vonatkozik a nem üzletszerű hasznosításra irányuló tevékenység körében megvalósított támogatási célokra, amelyek esetében a támogatás felső határa a megvalósítás költségeinek és ráfordításainak 100 százaléka is lehet. Nem támogatható az olyan pályázat, amely olyan munkavédelmi követelmények megvalósításának támogatását igényli, amelyek teljesítésére a pályázó a munkavédelemre vonatkozó szabályokban meghatározottak alapján egyébként is köteles.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik