Gazdaság

2009.12.04. 16:43

Megbírságolta az EMFESZ-t az energiahivatal

Kötelezettségszegés miatt 30 millió forintra bírságolta az EMFESZ Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t a Magyar Energia Hivatal (MEH) - közölte a hivatal honlapján pénteken.

MTI

A bírság kiszabását a hivatal azzal indokolta, hogy többszöri felszólítására sem mutatta be az EMFESZ, hogy milyen forrásokból biztosítja a lakossági fogyasztók ellátását. Hozzáteszik, hogy a kft. tájékoztatása szerint az év végére a jelentős számú nem lakossági fogyasztó mellett a lakossági fogyasztók száma elérheti a 100 ezret, ellátásuk biztonságáról azonban a hivatal a rendelkezésére álló dokumentumok alapján nem tud képet alkotni.
Emlékeztetnek rá, hogy az EMFESZ Kft. számára a beregdaróci határponton az ukrán szállító az idén áprilisban beszüntette a földgáz átadását, ezt azonban a társaság nem jelentette be, így a hivatal még júniusban bírságot szabott ki a kft.-re. Arra is kötelezte, hogy minden év március 31-ig küldje meg téli felkészülési tervét. Azt is előírta a MEH, hogy az EMFESZ mutassa be a fogyasztói igényeket és az ellátásukhoz biztosítandó forrásokat.
A benyújtott szerződés-előkészítő dokumentumok alapján megállapították, hogy az év végéig a kft.-nek van ellátási koncepciója, illetve megállapodása a források biztosítására, de a jövő januárban kezdődő időszakra sem az ellátási koncepciót, sem a forrásokat biztosító megállapodásokat nem mutatta be.
A határozat ellen fellebbezhet a társaság, a bírság azonban ismételten is kiszabható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!